Az Országgyűlés mai ülésén csökkenthetővé, illetve szociális ellátássá alakíthatóvá, de akár megszüntethetővé is teheti az öregségi nyugdíjkorhatár előtt folyósított nyugellátást, amennyiben elfogadja az erről szóló fideszes alkotmánymódosító javaslatot. A Ház szintén ma határoz a gyöngyöspatai eseményeket vizsgáló eseti bizottság létrehozásáról.

A parlament mai ülésnapja Kövér László házelnök megemlékezésével kezdődik a múlt vasárnap elhunyt Mádl Ferenc volt államfőről. Ezután esküt tesz a Jobbik új képviselője, Jámbor Nándor, aki a parlamenti mandátumáról lemondott Samu Tamás Gergő helyére kerül. Az Országgyűlés a hét első napján dönt a Fidesz nyugdíjakat, valamint az Alkotmánybíróságot (Ab) érintő alkotmánymódosító javaslatához beérkezett módosító indítványokról, sőt a zárószavazásra is sor kerülhet, ha a képviselők ezek közül egyetlen egyet sem fogadnak el.

A kormánytöbbség úgy módosítaná az év végéig hatályos alkotmányt, hogy kimondaná: az általános öregségi nyugdíjkorhatár betöltése előtt folyósított nyugellátás törvényben meghatározottak szerint csökkenthető és szociális ellátássá alakítható, ha pedig az ellátást igénybe vevő munkaképes, akkor megszüntethető. Emellett az indítvány lehetővé tenné, hogy már idén szeptembertől 15 tagú legyen az Alkotmánybíróság. Az MSZP kezdeményezésére név szerinti voksolás várható az alkotmánymódosításról.

Határozat születhet a cukorgyárak privatizációját vizsgáló parlamenti bizottság, valamint a gyöngyöspatai eseményeket feltáró eseti bizottság létrehozásáról, valamint elfogadhatja a Ház a fideszes Szijjártó Péter és Ágh Péter javaslatát a parlamenti képviselői tisztséget is betöltő miniszterelnöki biztosok javadalmazásának csökkentéséről.

A határozathozatalok után több részletes vitát is lefolytatnak a politikusok, így például a lakásszövetkezeti, a közbeszerzési, a természetvédelmi jogszabály módosításáról, az új számvevőszéki törvényről, valamint arról a fideszes indítványról, amely az ügyészek és a bírák szolgálati viszonyára vonatkozik, továbbá kinevezési moratóriumot rendelne el január elsejéig a bírósági vezetőkre.