Színlelt szerződéssel akarták elkerülni egy show-műsor szereplői a személyi jövedelemadó bevallását és befizetését.

Mivel a műsor egy kereskedelmi televíziós csatornán hosszú ideig látható volt, az adóellenőröknek és a pénzügyi nyomozóknak nem kellett ismeretlen forrásokat felkutatni az igazság kiderítéséhez. Egyebek mellett ugyanis a tv sorozat is bizonyítékul szolgált.

A médiapiacon nem egyedi, hogy színlelt szerződéseken keresztül fizetnek az egyébként nyilvánvalóan személyhez köthető szolgáltatásokért. A cél az, hogy a papíron megbízott vállalkozás a teljes bruttó összeget, levonások nélkül megkapja, szemben a szabályos eljárással, amikor a személyi kifizetést adóelőleg-levonás csökkenti. Az ilyen esetekben az sem ritka, hogy a szerződő cégek fiktív számlákkal csökkentik adóköteles nyereségüket.

A pénzügyi nyomozók a közelmúltban felderített konkrét esetben, az APEH – a NAV jogelődje – Észak-magyarországi Regionális Igazgatóságának jelzése alapján vizsgálódtak két televíziós szereplő ügyében. Az adóellenőröknek ugyanis feltűnt, hogy a két magánszemély nem szerepelteti adóbevallásában a közismert médiatevékenységet, illetve annak személyes jövedelmét. A honoráriumot nem saját nevükben, hanem egy baráti vállalkozás közvetítésével vették fel a tv-csatornával kötött színlelt szerződés alapján.

Mint kiderült, a gyanúsítottak egyike 2005-ben és 2006-ban összesen 11 és félmillió forint, házastársa pedig 2006-ban 10 millió 700 ezer forint kárt okozott a költségvetésnek a személyi jövedelemadó-fizetési kötelezettség kijátszásával.

A pénzügyi nyomozók vádemelési javaslattal küldték át a nyomozás iratait a Salgótarjáni Városi Ügyészségnek. Az elkövetők a jelentős értékű személyi jövedelemadóra elkövetett csalásért 1 évtől 5 évig terjedő szabadságvesztés büntetést kaphatnak.