Megkezdődött annak az orvosnak a pere szerdán Mosonmagyaróváron, aki csupán ittasságot állapított meg egy gyereknél, akit azután vittek kórházba, hogy kizuhant egy harmadik emeleti erkélyről. A fiú később belehalt sérüléseibe.

A pótmagánvád szerint az orvos foglalkozás körében elkövetett, halált okozó veszélyeztetést követett el, amikor csupán ittasságot állapított meg a gyermeknél.

A tárgyaláson elhangzott: 2008 márciusában egy ittas, 14. életévét pár hónap híján betöltött fiút vittek a mosonmagyaróvári Karolina Kórházba. A fiút a vizsgálatot követően megfigyelésre felvették. Az éjszaka folyamán a gyerek légzése és keringése összeomlott, s a hajnali órákban meghalt.

A pótmagánvád szerint a gyereket a kórházban töltött három óra alatt csupán fektették, számos olyan vizsgálatot nem végeztek el rajta, amelyekkel megállapítható lett volna belső vérzése.

A tárgyaláson felolvasták a magát ártatlannak valló orvos korábbi vallomását, amely szerint azt követően, hogy a mentő az intézménybe behozta a gyereket, a vele érkező hozzátartozó távozott a kórházból. A doktor közlése szerint vele csak a halál megállapítását követően közölték, hogy a gyerek nem csupán ittas, de balesetet is szenvedett.

Vallomása szerint a vizsgálat során a gyerek magatartása mindenben az ittasság jeleit mutatta, semmi nem utalt arra, hogy fájdalmai volnának, fel sem merült benne, hogy bármilyen sérülést szenvedett volna.

A fiút a kórházba vivő nevelőapa úgy nyilatkozott: ők is a sajtóból tudták meg, hogy a gyerek nem egy ágyról, hanem a harmadik emeletről esett le.

A gyerek ellátásában részt vevő kórházi dolgozók mindegyike úgy nyilatkozott: egyértelműen ittas ember benyomását keltette a fiú, aki nem adta jelét fájdalomnak, azt azonban senki nem közölte velük, hogy a fiú sérülést szenvedett.

A tárgyalás július elején, szakértők meghallgatásával folytatódik.