Jövő keddi ülésén tárgyal a Fidesz parlamenti frakciója a képviselőcsoport alkotmánybíró-jelöltjeiről – közölte a kormánypárti frakció sajtófőnöke csütörtökön az MTI-vel.

Krakkó Ákos úgy fogalmazott, nyilván lehetnek nagyon jól értesült szerkesztőségek, ám amíg a Fidesz-frakció ülésén nem volt téma az új alkotmánybírák személye – márpedig eddig nem volt -, “kár lenne bármilyen neveket forgatni a sajtóban”.

Szerdán a Fidesz egyik vezető politikusa megerősítette az MTI-nek a Magyar Nemzet azon információját, amely szerint Szívós Mária, a Fővárosi Bíróság tanácselnöke, Balsai István fideszes országgyűlési képviselő, Pokol Béla jogász, politológus, egyetemi tanár és Szalay Péter jogász neve szerepel a Fidesz alkotmánybíró-jelöltjeinek névsorában. Az ötödik megválasztandó alkotmánybíró a KDNP jelöltje, Dienes-Oehm Egon lehet, aki az első Orbán-kormány alatt a Külügyminisztérium integrációs államtitkárságának helyettes vezetője, majd főcsoportfőnöke volt. A Népszabadság szerint Paczolay Péter az Alkotmánybíróság (Ab) elnöke maradhat.

Az Országgyűlés hétfői döntése értelmében szeptember 1-jétől a jelenlegi 11 helyett 15 tagja lesz az Ab-nek. A parlament így várhatóan öt új alkotmánybírót választ majd, egy poszt ugyanis jelenleg is betöltetlen. A Ház az Ab új tagjait július 31-ig, azaz még a tavaszi ülésszakon megválasztja, valamint e határidőig az országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával a testület tagjai közül elnököt választ.

Az Ab tagjaira és elnökére parlamenti eseti bizottság tesz jelölést. Jelöltté az válik, aki a tizenöt tagú testületben – amelyben nyolc képviselő fideszes, kettő KDNP-s, kettő MSZP-s, kettő jobbikos, egy pedig LMP-s – legalább nyolc igen szavazatot kap.