Nyílt levél Pintér Sándornak a Csüllög kontra Magyarország ügy kapcsán megfogalmazott belügyminisztériumi álláspontról.

A Magyar Helsinki Bizottság nyílt levéllel fordult Pintér Sándor belügyminiszterhez az Emberi Jogok Európai Bírósága Csüllög kontra Magyarország ügyben hozott döntése kapcsán. A Helsinki Bizottság szerint a döntéssel kapcsolatban a Belügyminisztérium és a BVOP által megfogalmazott álláspont vállalhatatlan és szakmailag nem megalapozott, mert megtévesztő információt közöl a Kínzást és az Embertelen vagy Megalázó Bánásmódot vagy Büntetést Megelőzni Hivatott Európai Bizottság (CPT) hazánkkal kapcsolatos jelentései tartalmáról, illetve az következik belőle, hogy a magyar hatóságok továbbra is követendőnek tartják az embertelen bánásmód tilalmát sértő gyakorlatot. A Helsinki Bizottság azt várja a belügyminisztertől, hogy vizsgálja felül álláspontját, és tegye meg a szükséges lépéseket a különleges biztonságú körleten való elhelyezés eljárási szabályainak és körülményeinek módosítása érdekében.

A nyílt levél teljes szövege itt olvasható.