A családok által igénybe vehető pénzbeli ellátások összegének maximalizálását indítványozza a kormány a közfoglalkoztatási törvénymódosítási javaslataiban, arra hivatkozva, hogy a szociális ellátórendszerben kapható támogatások ne ösztönözzenek a munkavégzés ellen.

A Ház az előterjesztés elfogadásával felhatalmazhatja a települési önkormányzatokat, hogy a lakókörnyezet rendezettségéhez kössék az aktív korúak ellátására való jogosultságot. A Pintér Sándor belügyminiszter által jegyzett, az Országgyűlés honlapján olvasható indítvány foglalkoztatást helyettesítő támogatásra cserélné a jelenlegi bérpótló juttatást. Az új fajta támogatásra nem lehetne jogosult, aki nem vesz részt a közfoglalkoztatásban, vagy nem folytat álláskereső tevékenységet, illetve nem fogadja el a számára, törvényben előírt feltételekkel felajánlott munkalehetőséget.

A javaslat alapján a rendszeres szociális segély havi összege nem haladhatja meg a nettó közfoglalkoztatási bér mindenkori kötelező legkisebb összegének 90 százalékát. A kabinet elképzelése szerint a települési önkormányzatok a szociális ellátások feltételeként írhatnák elő a lakókörnyezet rendezettségét, aminek betartását a jegyző felügyelné. A belügyminiszter előterjesztése emellett országosan a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézethez sorolná az egyes gyermekjóléti és gyermekvédelmi ellátásokra vonatkozó feladatokat.