A Bizottság csütörtökön jóváhagyta két olyan magyar program féléves meghosszabbítását, melyek célja, hogy a válság idején segítséget nyújtsanak a pénzintézeteknek.

Az Európai Bizottság csütörtökön hozta nyilvánosságra, hogy az év végéig meghosszabbította a magyar pénzintézetek javára nyújtandó támogatási csomagot. Ez utóbbi keretében a jogosult hitelintézetek szigorú feltételek mellett juthatnak tőkéhez, valamint újonnan nyújtott rövid- és középtávú hitelek tekintetében garanciához.

A testület ugyancsak csütörtökön hagyta jóvá azon magyar intézkedés meghosszabbítását is, amelynek célja, hogy – a gazdaságnak nyújtott hitelezés támogatása érdekében – likviditást biztosítson a pénzügyi intézmények számára. Ez a magyar program tavaly januárban kapott zöld jelzést, ezt követően pedig kétszer is kitolták időtartamát. Az előzőhöz hasonlóan ez is 2011. december 31-ig lesz érvényben.

A Bizottság mindkét esetben úgy találta, hogy a hathónapos hosszabbítás összhangban van a válság idején a pénzintézetek megsegítésére vonatkozó iránymutatásokkal. A testület megítélése szerint az intézkedések célzottak, arányosak, hatáskörüket és időtartamukat tekintve pedig korlátozottnak tekinthetők.