A magyar állam határozott tulajdonosi álláspontja az, hogy a Mol és az INA közötti szerződés semmilyen módosításához nem járul hozzá – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök kedden Strasbourgban, sajtótájékoztatón. Korábban egy horvát lap arról írt, hogy a horvát kormány akár fel is mondhatja a Mol-INA-szerződést.

A Népszabadság keddi számában azt írta, hogy Horvátország jogsegély keretében hivatalosan is kérte Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója előzetes kiadatását. A Mol kommunikációs vezetője azonban azt mondta, sem a Mol, sem Hernádi Zsolt nem kapott hivatalos értesítést arról, hogy Horvátország jogsegély keretében hivatalosan is kérte az elnök-vezérigazgató előzetes kiadatását.

A magyar kormányfő az ezekre hivatkozó újságírói kérdésre Strasbourgban – az európai parlamenti elnökségértékelő felszólalása után – azt mondta: “a vádakat ismerjük, nem tekintjük kormányközi kérdésnek, a vádak tisztázása a bűnüldöző szervek feladata”. “Ebbe nem kívánunk beleavatkozni, és ebben semmilyen szerepet sem kívánunk játszani” – jelentette ki.

Orbán Viktor felidézte, a magyar állam 25 százalékos tulajdonnal rendelkezik a Molban – miután azt “visszaszereztük” az oroszoktól -, és “a mi határozott tulajdonosi álláspontunk az az, hogy semmilyen szerződésmódosításhoz nem járulunk hozzá, amely a horvát olajtársaság és a magyar olajtársaság között jött létre”.
Horvát lapértesülések szerint Hernádi Zsoltot vesztegetéssel gyanúsítja az ottani ügyészség – emlékeztetett keddi számában a Népszabadság.
A Vjesnik című zágrábi napilap internetes honlapján június végén megjelentek szerint a horvát kormány esetleg megvizsgálja annak lehetőségét, hogy felmondják a korábbi kormány és a Mol közötti, az INA többségi részesedéséről szóló szerződést.