Hivatali vesztegetéssel és befolyással üzérkedéssel vádolnak huszonegy embert, köztük rendőröket és gyorshajtókat, akik a vád szerint vesztegetésekben vettek részt; a rendőrök anyagi ellenszolgáltatás fejében elintézték, hogy a közlekedési szabálysértések elkövetői ellen ne induljon eljárás.

Csütörtökön, az első tárgyalási napon Nerpel Zsolt ügyész ismertette a vádat a Fővárosi Bíróságon Cserni János bíró tanácsa előtt.
A vádirat szerint Kanya Attila elsőrendű vádlott 2007 decemberéig rendőr főtörzsőrmesterként teljesített szolgálatot. Beosztásából adódóan rendszeresen dolgozott sebességellenőrző-készülékkel, működését, az eljárás rendjét és a fényképfelvételek feldolgozásában közreműködő munkatársait jól ismerte.
Az ügyész szerint 2006 szeptembere és 2007 októbere között anyagi ellenszolgáltatás fejében számos alkalommal közreműködött abban, hogy az ismerősei, illetve az őt megkereső ismerősének baráti köre által többnyire Budapesten vagy autópályákon elkövetett közlekedési szabálysértések – általában gyorshajtások – miatt ne induljon hatósági eljárás az elkövetővel szemben.

A vádiratban az áll: ennek érdekében felvette a kapcsolatot az ügyben eljáró hivatalos személyekkel, és anyagi ellenszolgáltatást ígérve nekik, arra kérte őket, hogy kötelességüket megszegve tekintsenek el a feljelentés megtételétől, illetve az eljárás lefolytatásától. Az elsőrendű vádlott általában 20-50 ezer forintot kért a közreműködéséért, ezen az eljáró kollégáival osztozott.

Az ügy többi vádlottja között megtalálhatók a szabálysértési ügyekkel kapcsolatos hivatalos ügyintézés során eljárók, a szabálysértést elkövető gépkocsivezetők, akik kapcsolatot kerestek és találtak a szabálysértés eltussolására, és ezért anyagi ellenszolgáltatást adtak az elsőrendű vádlottnak vagy a köztük közvetítőnek. A vádlottak között vannak azok is, akik a hozzájuk forduló gépkocsivezetőket Kanya Attilához irányították arra hivatkozva, hogy befolyása révén el tudja intézni a gyorshajtási ügyeket.
Az ügyész emiatt hivatali vesztegetéssel vagy befolyással üzérkedéssel, esetenként mindkét bűncselekménnyel vádolja a huszonegy vádlottat.
A bíróság előtt Kanya Attila azt mondta: nem érzi magát bűnösnek, vallomást nem akar tenni. Cserni János ezért a volt rendőr nyomozás során tett vallomását olvasta fel. Eszerint korábban járőr volt, így ismert meg több embert a vádlottak közül is. Mint mondta, korábban foglalkozott olyan ügyekkel, amelyek a gyanúsításokban szerepelnek, de a jelenlegiekre egy kivételével nem emlékszik.
A tárgyalás a többi vádlott meghallgatásával folytatódik.