Molnár Gábor (Budaörs Fejlődéséért Egyesület) és Török István (Fidesz-KDNP) lett Budaörs két alpolgármestere, miután a helyi képviselő-testület csütörtöki, rendkívüli ülésén megválasztotta őket, megszüntetve a kilenc hónapja fennálló mulasztásos törvénysértést – közölte a város polgármesteri hivatala pénteken.

A jogász végzettségű Molnár Gábor – a Budaörs Fejlődéséért Egyesület elnöke – több ciklusban volt képviselő és bizottsági elnök, de jelenleg nem tagja a képviselő-testületnek. Török István képviselő, a budaörsi Fidesz-alapszervezet elnöke. Festőművészként hosszabb ideig a Budaörsi Művészek Egyesületének vezetője volt.
A polgármesteri hivatal közlése szerint a testület megszavazta az alpolgármesterek illetményét is, tiszteletdíjuk bruttó 480 ezer forint, míg költségátalányuk ezen összeg 20 százaléka lesz.
A mostani döntéssel megszűnt a majd kilenc hónapja fennálló mulasztásos törvénysértés, amely azért keletkezett, mert az alpolgármestereket már az alakuló ülésen meg kellett volna választani.