Az Európai Unió tagországainak hatóságai megtagadhatják az agrár-környezetgazdálkodási támogatás nyújtását olyan állatok esetében, amelyek nem szerepelnek a központi adatbázisban – mondta ki egy magyar ügyben csütörtökön hozott ítéletében az Európai Unió Bírósága.

Az ügy azt követően került peres útra, hogy egy magyar gazdálkodót a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal kizárt a részben EU-forrásból származó támogatásból, arra hivatkozva, hogy valótlan tartalmú nyilatkozatot tett állatállományának nagyságával kapcsolatban.

A gazda azt állítja, hogy rendelkezett az előírt állatállománnyal, csupán arról nem volt tudomása, hogy állatait a központi adatbázisban regisztráltatnia kellett volna, illetve, hogy a regisztráció feltétele a támogatásnak.

A bíróság az ítéletben ezért azt is kimondta, hogy a nemzeti hatóságoknak tájékoztatniuk kell a támogatást igénylő tenyésztőket arról, hogy a központi adatbázisban nem azonosított vagy nem megfelelően nyilvántartott állat szabálytalannak talált jószágnak minősül, ami az érintett támogatás csökkentéséhez vagy az abból való kizáráshoz vezethet.