A Magyar Elektronikus Műsorszolgáltatók Egyesületével (MEME) is társszabályozási megállapodást kötött a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa. A közigazgatási szerződést július 20-án, szerdán írta alá Málnay B. Levente, a MEME és Szalai Annamária, a Médiatanács elnöke.

A televíziók és a rádiók önszabályozó szakmai szervezete, a Magyarországi Elektronikus Műsorszolgáltatók Egyesülete arra kapott felhatalmazást a Médiatanácstól, hogy internetes sajtótermékek és lekérhető médiaszolgáltatások tekintetében felügyelje a médiaalkotmány (Smtv.) és a médiatörvény (Mttv.) bizonyos rendelkezéseinek betartását.

A felhatalmazás vonatkozik a többi között az emberi méltóság, az alkotmányos rend, az emberi jogok és a magánélet védelmére, a közösségekkel szembeni gyűlöletkeltés, a kirekesztés elleni fellépésre, illetve a kiskorúak káros tartalmaktól való elszigetelésére (pl. hatékony műszaki megoldások), valamint egyes, a kereskedelmi közleményekkel kapcsolatos szabályokra internetes sajtótermékek és lekérhető médiaszolgáltatások vonatkozásában. Ezen túlmenően a lekérhető médiaszolgáltatásoknál eljárhat majd a MEME a magyar művekre vonatkozó műsorkvótákkal, a műsorszámok támogatásával és a termékmegjelenítéssel összefüggő ügyekben is.

A MEME tagjai rádiós és televíziós médiaszolgáltatók. Akár tag, akár nem tag egy adott szolgáltató, vele szemben akkor járhat el a MEME, ha előzőleg a Médiatanáccsal kötött szerződés részét képező magatartási kódexet önmagára, illetve valamely médiaszolgáltatására kötelezőnek ismerte el.

Ahogyan a többi hasonló szerződés, ez is rögzíti, hogy a szakmai szervezet különleges esetektől eltekintve kérelemre indíthat eljárást, bírságot nem, csak a magatartási kódexben leírt szankciókat szabhatja ki. Ezek között a legfontosabb és leggyakoribb a nyilvánosság erejének alkalmazása.

A Médiatanács a szerződésben meghatározott feladatok ellátásához anyagi támogatást is nyújt a Magyar Elektronikus Műsorszolgáltatók Egyesületének.

A Médiatanács korábban a Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesületével (MTE), az Önszabályozó Reklám-testülettel (ÖRT) és a Magyar Lapkiadók Egyesületével (MLE) írt alá társszabályozásra vonatkozó közigazgatási szerződést. A társzabályozás rendszere már a gyakorlatban is működésbe lépett, hiszen hatóság a héten egy hozzá érkezett kérelmet már továbbított az MTE-nek.

A MEME elnöke, Málnay B. Levente elmondta, hogy az iparág üdvözli a társszabályozás intézményét, és bizakodóan tekint ezen új jogintézmény elé.

Úgy gondoljuk, hogy a MEME – az iparág képviseletében – szakmailag felkészült a feladatra. A társszabályozás gyakorlati megvalósulása tekintetében Magyarország az első olyan országok között van Európában, amelyek lehetővé tették, hogy a tradicionális szabályozás mellett ez a progresszív, az iparág szereplőinek részvételével működő szabályozás megvalósulhasson. Úgy gondoljuk, hogy e lehetőség biztosítása előremutató, a MEME és tagjai optimisták a társszabályozás hatékony működését illetően” – nyilatkozta az iparági szakmai szervezet vezetője.