endkívüli ülést tart a brit parlament csütörtökön az elmúlt napok zavargásai miatt – jelentette be David Cameron miniszterelnök, s megígérte: minden szükséges lépést megtesznek, hogy helyreálljon a rend az utcákon.

A nyári szabadságát megszakító miniszterelnök, aki kedd reggel a belügyminiszterrel és rendőrségi vezetőkkel egyeztetett, sajtónyilatkozatában elmondta: a múlt éjjel 6 ezer rendőr volt London utcáin, ezen az estén pedig 16 ezren lesznek, miután vidékről erősítés érkezik a fővárosba.
“Érezni fogják a törvény erejét” – üzente Cameron a randalírozóknak, hozzátéve: “nem csak mások életét teszik tönkre, nem csak a közösségüket, hanem a saját életüket is”. Kijelentette: ha elég idősek ahhoz, hogy ilyen bűncselekményeket kövessenek el, akkor ahhoz is elég idősek, hogy vállalják az ezért járó büntetést.
A kormányfő elmondta: az elmúlt napokban több mint 450 embert vettek őrizetbe a történtek miatt, de ezt még további letartóztatások követik majd.
Nem férhet kétség ahhoz, hogy minden szükséges lépést megtesznek a rend helyreállításáért a brit utcákon, hogy a törvénytisztelő emberek ismét biztonságban érezhessék magukat – mondta Cameron, aki elítélte a fosztogatásokat, a vandalizmust, a rablásokat, a lopásokat és a rendőrök elleni támadásokat. “A törvénytisztelő emberek oldalán állunk” – hangsúlyozta.
Ed Miliband, a Munkáspárt vezetője közölte: kedd reggel beszélt a kormányfővel, és egyetértettek abban, hogy lépéseket kell tenniük a rend helyreállítására. A politikus azt mondta, ellátogat a zavargások helyszínére.
Nicky Morgan konzervatív képviselő időközben azt üzente a Twitteren, hogy míg a Közel-Keleten az emberek a szabadságért és a demokráciáért vonulnak utcára, Nagy-Britanniában a randalírozók üzletekbe törnek be. “Ideje komoly választ adnunk” – írta.
A rendőrségnek meg kellene fontolnia a vízágyúk és a gumilövedékek bevetését, ha szükséges – vélekedett Patrick Mercer konzervatív képviselő.