Az uniós társfinanszírozású pályázati támogatások továbbra is fontos forrást jelentenek a vállalkozások számára, átlagosan minden második kis- és középvállalkozás (kkv) tartja reálisnak, hogy részesül ilyen típusú támogatásból – derül ki a K&H Bank által készített kkv bizalmi index kutatásból.

A kutatás eredményeit összefoglaló hétfői közlemény szerint azon kkv-k közül, amelyek reálisnak tartják, hogy részesüljenek ezekből a támogatásokból, leginkább a mezőgazdasági vállalkozások, valamint a nagyobb árbevételű cégek optimisták a támogatáshoz jutást illetően.

Konkrét pályázatot tekintve ugyanakkor az ipari, termelő cégek érzik magukat előnyben, hiszen mintegy 39 százalékuk jelezte, hogy az elmúlt időszakban hallott olyan pályázati kiírásról, amely komolyan érdekli a céget. Ez az arány a szolgáltató cégek esetében 33, a kereskedelmi cégek esetében 32, míg a mezőgazdasági cégek esetében csupán 25 százalék.

A közleményben emlékeztetnek, hogy elérhetők a kkv-k körében egyik legnagyobb népszerűségnek örvendő uniós támogatás, a telephely-fejlesztési pályázat kitöltő programjai, így benyújthatók a támogatási kérelmek. Egyúttal a benyújtási határidő is módosult szeptember 19-re, azonban a dél-alföldi, észak-alföldi és észak-magyarországi régió esetében továbbra is december 30. a végső benyújtási határidő. Az igényelhető támogatás összege 10-100 millió forint, kivétel ez alól az észak-magyarországi régió, ahol 10-150 millió forint lehet, a támogatási mérték viszont egységesen 20-60 százalék között van.

A K&H és a GfK 2004 óta készíti el a mikro-, kis- és középvállalkozások körében végzett kkv bizalmi index kutatást. A felmérés célja a magyarországi székhelyű, 2 milliárd forint éves árbevétel alatti társaságok következő egy évre vonatkozó várakozásainak megismerése.

A vállalkozások gazdasági helyzetét leginkább befolyásoló tényezők alapján 10 részindexből számítják a teljes kkv bizalmi index értékét. Az adatvétel negyedévente, 700 vállalkozás vezetőjének megkérdezésével történik. A legutóbbi adatfelvétel 2011. június 7-17. között történt.