Civil szervezetek üdvözölték, hogy David Cameron brit miniszterelnök bejelentette, segítséget nyújtanak a legrosszabb helyzetben lévő 120 ezer családnak, de úgy látják: ha ez nem egy átfogó program része, akkor még nem elegendő a probléma megoldására.

A 4Children családsegítő szervezet szerint megerősíteni és támogatni kell a családokat. “Nem szabad megvárni, amíg a problémák elfajulnak, időben közbe kell avatkozni” – mondta Anne Longfeld, a szervezet vezetője.

A kormányfő korábban a választókerületében, Oxfordshire-ben tartott beszédében hangsúlyozta: lassú erkölcsi hanyatlás figyelhető meg a brit társadalomban. A zavargások, amelyek Londont és több vidéki nagyvárost érintettek, “ébresztőt jelentenek az országnak” – fogalmazott. Ígéretet tett arra, hogy a 2015-ös választásokig segítenek a legrosszabb helyzetben lévő 120 ezer családnak.

Ez azt jelenti, hogy szociális munkások és állami segélyszolgálatok támogatást nyújtanak a kábítószer- és alkoholproblémák, a betegségek, a munkanélküliség, a szegénység és a tanulási nehézségek leküzdésében.

David Cameron a megoldandó problémák közé sorolta egyebek mellett az apa nélkül felnövő gyermekek helyzetét és a fegyelmet tartani képtelen iskolákat. Mint mondta, el kell gondolkodni azon, hogy vajon eleget tettek-e azért, hogy új iskolákat hozzanak létre a legszegényebb területeken.

Ed Miliband, a Munkáspárt vezetője is kitért a családokra hétfőn mondott beszédében, hangsúlyozva, a “szülők felelőssége” nagyon fontos kérdés a múlt heti zavargásokkal kapcsolatban. “Vannak, akik szerint a családok széthullása a baj, de vannak gyermeküket egyedül nevelő szülők, akik fantasztikus munkát végeznek, és kétszülős családok, amelyek viszont nem látják el jól a feladatukat” – mondta.

Boris Johnson londoni polgármester közben arra kérte a bíróságokat, hogy a zavargásokkal összefüggésbe hozható 11-15 éves gyerekeket a magatartási, érzelmi és szociális zavarral élő gyermekeknek fenntartott létesítményekbe küldjék.

Iain Duncan Smith munkaügyi miniszter a BBC4 rádiónak úgy nyilatkozott, megvonhatják a szociális juttatásokat azoktól is, akik összefüggésbe hozhatók a zavargásokkal, de nem kerülnek börtönbe. A jelenlegi szabályozás szerint ugyanis akit börtönbüntetésre ítélnek, automatikusan elveszíti a jogát ezekre a támogatásokra, de akit például csak közmunkára, az nem.

Ez a lépés konfliktust okozhat a kormánykoalícióban, mivel a liberálisok nem értenek egyet vele, és úgy látják, egy ilyen intézkedés csak rontana a helyzeten.

Pénteken már kikézbesítettek egy kilakoltatási végzést egy szociális lakásban élő nőnek, akinek kiskorú fia részt vett a zavargásokban Dél-Londonban.

A Royal Bank of Scotland közben bejelentette: kamatmentes hitelt ajánlanak fel hathónapos futamidőre azoknak az ügyfeleinek, akiknek kisvállalkozását érintették a fosztogatások. Az HSBC és más bankok is hasonló segítségnyújtást terveznek.

Időközben bíróság elé állították azt a 33 éves férfit Londonban, akit azzal gyanúsítanak, hogy a zavargásokban felgyújtott egy bútoráruházat a főváros déli részén lévő Croydonban múlt hétfőn. A 150 éves üzlet teljesen kiégett.

Eddig összesen 3100 embert vettek őrizetbe a zavargások miatt, közülük 1100-an álltak bíróság elé.