Elindította a szociális ágazati portált a Nemzeti Erőforrás Minisztérium, a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi szakterületen dolgozók számára egyetlen weboldalon teszi elérhetővé a szükséges információkat – mondta csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján Nyitrai Imre, a szaktárca szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkára.

A 12 millió forintos, uniós források bevonásával megvalósult informatikai fejlesztés része a két éve indított központi szociális információs fejlesztéseket támogató kiemelt projektnek, amelynek összköltsége megközelíti az 1 milliárd 280 millió forintot.

A fejlesztés központilag működtetett, könnyen átlátható portálon teszi elérhetővé a szakterületen dolgozók számára az információkat, a lakosságnak pedig a szociális ellátásokról, a szolgáltatások elérhetőségéről ad tájékoztatást.

A lakosság, a szociális intézmények fenntartói, az önkormányzatok, a szociális szakemberek és a hatóságok a www.szocialisportal.hu weboldalon kaphatnak pontos tájékoztatást. A portál segítségével az érdeklődők azt is ellenőrizhetik, hogy egy adott szociális intézmények van-e megfelelő engedélye az általa kínált szociális szolgáltatás, például egy idősotthon működtetéséhez.

A szaktárca tervei között szerepel, hogy a jelenlegi papíralapú adatbejelentésről 2012 januárjától elektronikus rögzítésre térjenek át – mondta a helyettes államtitkár. Nyitrai Imre szerint így valóban naprakész információkat kaphatnak az érdeklődők a szociális intézményekről.