Új eljárásra utasított a szegedi székhelyű Partiscum XI. Takarékszövetkezet egyoldalú szerződésmódosításra lehetőséget adó általános szerződési feltételeinek ügyében a Legfelsőbb Bíróság kedden kihirdetett felülvizsgálati döntésében.

A Szegedi Ítélőtábla fél évvel ezelőtti jogerős ítéletében három évre visszamenőleg minden szerződő fél vonatkozásában kimondta, hogy a Partiscum összes egyoldalú szerződésmódosítása tisztességtelen, ezért érvénytelen.

A Partiscum felülvizsgálati kérelemben támadta meg a jogerős döntést.

A pénzintézet jogi képviselője a keddi tárgyaláson többek között azzal érvelt, hogy magyar és európai jogszabályok adnak lehetőséget az egyoldalú szerződésmódosításra, a jogerős ítélet perek százait eredményezheti százmilliárdos nagyságrendben, továbbá a sokéves futamidejű hiteleknél képtelenek minden gazdasági kockázatot magukra vállalni a hitelnyújtó pénzintézetek, ennek kikényszerítése pedig a hitelezés befagyásához vezetne.