Dr. Baka Andrást választották meg az Európai Unió legfelsőbb bírósági elnökeiből álló nemzetközi szervezet elnökévé. A magyar főbíró osztrák kollégáját követi a poszton.

Az „Európai Unió Legfelsőbb Bírósági Elnökeinek Hálózata” elnevezésű, párizsi székhelyű szervezet Szófiában tartotta tisztújító gyűlését, ahol döntöttek a testület új vezetéséről. Baka András a szavazatok elsöprő többségét szerezte meg a választáson, így a következő két évben látja el az elnöki teendőket. 

A szervezetet 2004-ben hozták létre, tagjai az Európai Unió tagállamainak legfelsőbb bírósági elnökei, de megfigyelőként részt vesznek benne egyes nem uniós államok LB elnökei is. Így Horvátország, Norvégia, Liechtenstein. 

A szervezet munkájában részt vesz az Európai Unió Bírósága és az Emberi Jogok Európai Bírósága. Költségvetése egyrészt tagdíjakból áll, de működését kiemelkedő jelentőségűnek tartja és támogatja az Európai Bizottság is. 

A szervezet fő feladata, hogy elősegítse a legfelsőbb bíróságok közötti szakmai együttműködést, amelynek keretében konferenciákat szervez, csereprogramokat indít, aktívan részt vesz a bírák továbbképzéseiben. Megvitatja a tagállamok legfelsőbb bíróságaival kapcsolatos aktuális kérdéseket. Internetes oldalán elérhetővé teszi a tagállamok anonimizált ítéleteit nemcsak a szakmai, hanem a széles közvélemény számára is.