Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal néven működik tovább a Wekerle Sándor Alapkezelő augusztus 16-tól, a hivatalba beleolvad a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) több háttérintézménye is – közölte a tárca az MTI érdeklődésére.

Kifejtették, a KIM szükségesnek látta olyan ágazatközi intézmény létrehozását, amely alkalmas a koordinációs és hatósági, kutatási, forráselosztási, valamint a fenntartói irányítási feladatok ellátásra. Ezért több olyan háttérintézményt összevonnak, amely a közigazgatási és igazságügyi miniszter irányítása alá tartozik.

A tájékoztatás szerint augusztus 16-tól Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal néven működik tovább a Wekerle Sándor Alapkezelő, és beleolvad a KIM igazságügyi szolgálata, az Ecostat Kormányzati Hatásvizsgálati Központ, valamint a tárca vagyonkezelő központja is.

A továbbiakban az új központi hivatal látja el ezeknek a szerveknek a feladatait, az intézmény pedig közigazgatási és igazságügyi miniszter irányítása alatt áll majd – mutattak rá.

Közölték, a hivatal tevékenysége kiterjed az igazságügyi, a jogi segítségnyújtással és az áldozatok segítésével összefüggő, a támogatáskezelői és -közvetítői, az elemzői és a személyügyi igazgatási feladatokra, továbbá pártfogói felügyelői szolgálatként és kárpótlási hatóságként is működik.

Az összevont intézmények gazdaságosabban és hatékonyabban működhetnek – írták. Hozzátették, az új hivatal lehetőséget ad arra, is hogy a KIM háttérintézményei által megvalósított, európai uniós forrásból finanszírozott programok jelentős részéhez egységes projektszervezetet alakíthassanak ki, ez segítheti a szakmai programok végrehajtásának ellenőrzését.

A Wekerle Sándor Alapkezelő feladatai közül azok, amelyek az emberi erőforrások miniszterének hatáskörét érintik, külön megállapodással átkerülnek a Nemzeti Közigazgatási Intézethez, amelynek neve ugyancsak augusztus 16-tól Emberi Erőforrás Támogatáskezelőre változik, irányítója pedig Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter lesz – közölték.

Kitértek arra is, hogy a Nemzeti Közigazgatási Intézet továbbképzési feladatai a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatalhoz kerülnek. A Nemzeti Közigazgatási Intézetnek a közigazgatási vizsgák szervezéséhez kapcsolódó vizsgaszervezési feladatait pedig a Nemzeti Közszolgálati Egyetem veszi át.