Csaknem 18 ezer felszámolási eljárás indult az idén az első kilenc hónapban; ez havonta átlagosan 2000 új felszámolást jelent, 22 százalékkal többet, mint az előző év első három negyedévében – közölte az Opten céginformációs szolgáltató szerdán.

A jelentős emelkedés hátterében az Opten szerint az áll, hogy ebben az időszakban fordultak át felszámolásba azok a kényszer-végelszámolások, amelyeket tavaly év végén és idén év elején indítottak nagy számban a cégbíróságok.

Az első félévben regisztrált több mint 12 ezer felszámolási eljárásból csaknem 7.500 eredetileg kényszer-végelszámolásnak indult, csak azután ment át felszámolásba.

Az Opten szakértői arra számítanak, hogy a negyedik negyedévben, de legkésőbb a jövő év elején a felszámolási mutató csökkenésnek indul. Ez azonban nem jelenti majd a gazdaság fellendülését, a megszűnések száma ugyanis továbbra is magas marad, csak formájuk változik meg.

A közlemény szerint tavaly egész évben 24.348 cég szűnt meg hatósági intézkedéssel, vagy felszámolási, végelszámolási eljárás végeredményeként. Idén a szám várhatóan meghaladja a 27 ezret.