A Velencei Bizottság üdvözölte a bírósági törvények módosítását – közölte Répássy Róbert igazságügyi államtitkár szombaton, hozzátéve, hogy a testület két kérdésben – a bírák nyugdíjazása és a bíróságok kijelölése ügyében – fenntartotta aggályait. A kritikák miatt a kormány az Alkotmánybíróság (Ab) döntését kéri, és attól teszi függővé a változtatást.

Az államtitkár, miután szombaton részt vett a bizottság Velencében tartott plenáris ülésén, telefonon nyilatkozva elmondta: a bírósági törvények júliusi módosítása a Velencei Bizottság kritikáinak többségét orvosolta, az Európa Tanács alkotmányos ügyekben illetékes tanácsadó testülete szombaton üdvözölte az Országos Bírói Tanács (OBT) hatáskörének bővítését, valamint azt, hogy szélesedett az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökének döntéseivel szembeni jogorvoslat lehetősége. A Velencei Bizottság szerint e változtatások az OBH elnökének jobb elszámoltathatóságát és az OBT önkormányzati jellegének erősödését eredményezik.

Répássy Róbert hangsúlyozta: a független alkotmányjogászokból álló testület véleménye megerősítette, hogy szükség volt az igazságszolgáltatási rendszer reformjára, az elfogadott törvénymódosítások pedig tekintetbe veszik a korábbi állásfoglalásában megfogalmazott kritikák jó részét.

A bírák nyugdíjazásával és az ügyek áthelyezésével kapcsolatban azonban a testület fenntartotta aggályait. A bírói nyugdíjkorhatárral kapcsolatban az Ab határozatának megfelelő szabályozás elfogadására hívott fel, az ügyek áthelyezésénél pedig objektív kritériumok megalkotását sürgette.

Répássy Róbert elmondta, hogy a Velencei Bizottság több kisebb jelentőségű javaslatot is tett a bíróságok kijelölésével, az OBH elnökének átmeneti helyettesítésével, az elnök indoklási kötelezettségével, a bírói pályázatokkal, a jogegységi eljárással, a bírák kirendelésével, az OBT összetételével és a bírói tanács tagjainak jogállásával összefüggésben.

Az államtitkár közölte: a kormány a bizottság fennmaradt kritikáiról az Ab döntését kéri annak érdekében, hogy a vizsgált törvények mindenben megfeleljenek a bíróságok függetlenségét biztosító alaptörvénynek.

Répássy Róbert elmondta, a változtatásokat az Alkotmánybíróság utólagos normakontrolljának eredményétől teszik függővé, mert a kormány úgy ítéli meg, hogy pontot kell tenni a vitás ügyek végére.

Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a bírák nyugdíjkorhatárának ügyében már megszületett az Ab-döntés – a Velencei Bizottság erre erősített rá, és nyomatékosította, hogy a 62 éves korhatár elfogadhatatlan -, valamint az ügyáthelyezések szabályainak vizsgálata is folyamatban van. (A kormány a héten átdolgozásra visszavonta azt az alkotmány- és törvénymódosító javaslatát, amely 65 évben határozná meg a bírói és az ügyészi jogviszony felső korhatárát, mert mérlegelni szeretné az OBH és a legfőbb ügyész észrevételeit.)

A Velencei Bizottság az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló magyar jogszabályt is értékelte. Az igazságügyi államtitkár tájékoztatása szerint a testület azt állapította meg, hogy a törvény összességében megfelel az alkalmazandó európai és nemzetközi elveknek. A határidőkre és az üzleti titokra vonatkozó javaslatainak figyelembe vételére pedig Répássy Róbert ígéretet tett.