Megszavazta a német törvényhozás alsóháza, a Bundestag szerdán azt a törvénytervezetet, amely megteremti a fiúgyermekek vallási indíttatású körülmetélésének jogi lehetőségét.

A leendő új jogszabály szerint a beavatkozás elvégezhető marad, ha orvosilag szabályos módon kerül rá sor (egyebek között fájdalomcsillapítást alkalmazva). A körülmetélést mindazonáltal nemcsak orvos, hanem a szükséges tudással rendelkező szakember is elvégezheti, a gyermek legfeljebb hat hónapos koráig.

A témáról a kölni tartományi bíróság egy júniusban hozott ítélete nyomán robbant ki vita, amelyben a testület büntetőjogi tényállásnak, testi sértésnek minősítette a zsidó és muzulmán vallásúak körében gyakorolt szokást, arra hivatkozva, hogy az egyén önrendelkezési joga előbbre való a vallásszabadságnál és a szülői felügyeleti jogoknál.

A Bundestag nem sokkal ezt követően már állást foglalt amellett, hogy a körülmetélés jogi lehetőségét meg kell teremteni, és erről a kormány készítsen törvényjavaslatot.

A szerdai – nagy többséggel hozott – berlini döntést nyomban üdvözölte a Zsidó Világkongresszus. Ronald S. Lauder elnök úgy fogalmazott, hogy “valamennyi nagyobb párt világossá tette, hogy a zsidó lét reneszánsza Németországban folytatódhat és folytatódnia is kell”. Hozzátette: ” fontos, hogy Európában garantálják a zsidók és más kisebbségek jogainak megőrzését”.

Németországi zsidó vezetők szintén pozitívan nyilatkoztak a szavazásról.

A jogszabály pártolói, köztük Angela Merkel kancellár, korábban azzal érveltek, hogy amennyiben nem sikerül megvédeni a körülmetélés hagyományát, Németország lehetett volna az egyetlen a világon, amely betiltja a zsidó vallási tradíció ősi és lényegi részét képező gyakorlatot.

A körülmetélés ellenzői a gyermekek bántalmazása ellen, illetve a gyermekek jogainak teljes garantálása mellett szóltak.

A Bundestag szerdán elutasított egy módosító javaslatot, amely csak 14 éves kortól engedélyezte volna a beavatkozást, amikor a gyermek már maga is képes dönteni annak elvégzéséről.

A tervezet most a felsőház, a Bundesrat elé kerül, de ott sem várható, hogy megakadályozzák a törvény életbe lépését.