Január 1-jétől az építésügyi hatósági engedélyezési eljárásokat már elektronikus úton is kezdeményezhetik a polgárok, az új rendszer kényelmesebb, gyorsabb lesz, mint a hagyományos papír alapú ügyintézés – közölte Felkai László, a Belügyminisztérium (BM) közigazgatási államtitkára a programot ismertető szombati budapesti rendezvényen.

A projekt az Európai Unió és a magyar állam összesen 1,1 milliárd forintos társfinanszírozásával, az Új Széchenyi Terv keretében valósult meg. A közszolgáltatásnak köszönhetően az állam éves szinten mintegy másfél milliárd forintot takaríthat meg.

A program lényege, hogy a kérelmeket és a terveket januártól már – az ügyfélkapun belépve – az interneten is be lehet nyújtani, az ügyek kezelése pedig elektronikus úton történik. A hatósági ügyintézés során az ügyintézők az úgynevezett ÉTDR-rendszerben (Építésügyi hatósági engedélyezési eljárást Támogató elektronikus Dokumentációs Rendszer) tárolt elektronikus adatok alapján döntenek. Az új rendszer lehetőséget ad egyebek mellett a határidő-hosszabbítási és a jogorvoslati eljárások kezdeményezésére is.

Az államtitkár kitért arra is, hogy a jövőben az építési naplót is elektronikusan tölthetik ki, így abba bármelyik érdekelt betekinthet, és meggyőződhet arról, hogy az adott munkát elvégezték-e. Szavai szerint ezzel a megoldással az építési fegyelem is javulhat Magyarországon.

A rendszer készen áll az e-közigazgatás egyéb részeihez történő csatlakozásra is, így lehetővé válik többek között az illetékek és szolgáltatási díjak elektronikus fizetése is.

A mostani uniós programtól ugyan független, ám a feladatokkal mégis összefügg, hogy az építésügyi hatósági engedélyezési eljárás január 1-jétől az önkormányzatoktól járások szintjére kerül.

Szaló Péter, a BM területrendezési, építésügyi és örökségvédelmi helyettes államtitkára a rendezvényen arról beszélt, hogy – az Országgyűlés által ősszel elfogadott törvénymódosítási csomagnak is köszönhetően – az építésügy óriási változás előtt áll, és 2013. január 1-jén “szinte minden megváltozik” a területen.