Minden második kft.-nek mélyen a zsebébe kell nyúlnia az új Ptk. hatályba lépését követően, ha az akkortól kötelezővé tett 3 milliós törzstőkét kiterjesztik a régebben működő cégekre is; ellenkező esetben soha nem látott méretű cégalapítási hullám indul. Kétségtelen ugyanakkor, hogy az intézkedés tisztulási folyamatot fog elindítani a cégvilágban – hívja fel a figyelmet az Opten céginformációs szolgáltató.

A 2014 márciusában hatályba lépő új Polgári törvénykönyv (Ptk.) magában foglalja a gazdasági társaságokra, ezen belül a kft.-kre vonatkozó szabályokat is. A már elfogadott törvény a kft.-kre 3 millió forintos törzstőkét ír elő, és ehhez idővel valószínűleg alkalmazkodnia kell azoknak a cégeknek is, amelyeket korábban ennél kisebb tőkével alapítottak a tulajdonosok. Az Opten céginformációs szolgáltató adatai szerint az utóbbi öt évben alapított kft.-k 90 százalékát 3 millió forintnál kisebb tőkével jegyezték be, így jelenleg több mint 200 ezer olyan cég van, amelynek törzstőkét kell majd emelnie.

A jogszabály hatályba lépésével kapcsolatos átmeneti rendelkezések még nem láttak napvilágot, de a korábbi joggyakorlat alapján valószínűsíthető, hogy a meglévő kft.-k esetében a törvény egy átmeneti (egy-két éves) időszakot fog biztosítani a törzstőke felemelésére, e nélkül ugyanis elképesztő cégalapítási hullám előzné meg a változást.

Az Opten szakértői szerint a rendelkezés miatt feltehetőleg sok kis kft. dönt majd a cég működésének beszüntetése mellett, hiszen a tulajdonosok nem akarják vagy nem tudják vállalni a többletterhet és a nagyobb kockázatot, egy esetleges bedőlés esetén a törzstőke elvesztését.

“Akár több tízezer vállalat dönthet a megszűnés mellett, ám ezek jelentős része az alvó, kényszervállalkozó vagy spekuláns kategóriából kerül ki” – idézi a közlemény Tóth Tamást, az Opten ügyvezető igazgatóját. A 3 millió forint alatti kft.-k rendeltetését így is jól mutatja, hogy ebben a cégkörben a legnagyobb a kényszertörlési eljárások száma, amit akkor alkalmaznak a hatóságok, ha egy cég lényegében megszűnik működni, adminisztratív kötelezettségeinek nem tesz eleget. Márpedig ez fokozottan igaz az ilyen kis kft.-kre: mintegy negyedik a kötelező pénzügyi beszámolót sem adta le 2011-ről.

A kis kft.-k tömeges bezárása a foglalkoztatáson is nyomot hagy majd, mert bár ebben a körben az alkalmazottak átlagos létszáma nem éri el a kettőt, a tulajdonos és általában ügyvezető magánszemélynek ez a bejelentett munkahelye.

Kétségtelen ugyanakkor, hogy az intézkedés tisztulási folyamatot fog elindítani a cégvilágban: vélhetően számos olyan cég is megszűnik majd, amely eddig nem működött, vagy kizárólag adóoptimalizálási céllal vegetált.

A jogszabály gazdaságfehérítési hatása azonban nem egyértelmű – hívja fel a figyelmet az Opten. Egyfelől a fekete- pénzmozgások egy része belekerülhet a beszámolókba, másfelől viszont valószínűsíthető, hogy egyes vállalatok csak akkor tudnak megfelelni a jogszabályoknak, ha kreatív könyvelést alkalmaznak: csak papíron lesz minden mérlegsor a helyén.

Megváltozik a cégvezetők hozzáállása az új alapításokhoz is. Az egyszerűsített cégalapítás megszüntetése, a cégbíróságok ellenőrzési feladatának kiszélesítése, a cégvezetéstől való eltiltás szigorítása és most a törzstőke megemelése mind abba az irányba mutat, hogy kizárják a cégvilágból az ügyeskedőket és adósságszédelgőket – írja a cég közleményében.

Azoknak a vállalkozásoknak, amelyek kis törzstőkéjük ellenére nagy forgalmat bonyolítanak – ilyenek is vannak szép számmal – az új szabály bizonyára nem fog gondot okozni. A rendelkezés által érintett cégek közül 653 ért el 2011-ben egymilliárd forintnál nagyobb árbevételt, további 6400 árbevétele pedig meghaladta a 100 millió forintot, amiből még mindig futja a törzstőke megemelésére – írja közleményében az Opten.