A közép-európai kisebbségeket érintő jogszabályokat gyűjtötték össze abban az on-line adatbázisban, amelyet kedden mutattak be a Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Kutatóközpontjának Kisebbségkutató Intézetében.

Magyarország és a szomszédos országok – Ausztria, az egykori Csehszlovákia, Jugoszlávia utódállamai és Ukrajna – 1945, illetve 1990 utáni, kisebbségekre vonatkozó jogszabályait teljes terjedelmében tartalmazó adatbázisban tárgyszavak szerint lehet keresni.

A kisebbségi jogtár fél-egy évente frissül majd, Magyarországról és a szomszédos országokból több ezer rekordot tartalmaz.

Nemcsak az élő, de a már hatályon kívül helyezett jogszabályok is eredetileg elfogadott szövegükkel szerepelnek az intézet honlapjáról elérhető Közép-európai Kisebbségi Jogtárban, amely közös szempontok alapján lehetővé teszi az egyes országok nemzetiségekre vonatkozó jogszabályainak összehasonlítását, értékelését, jogtörténeti szempontú elemzését.