Tavaly csaknem 35 ezer ingatlant tűztek ki árverésre a végrehajtók, de ebből a 3 ezret sem érte el a valóban elárverezettek száma. A kényszerértékesített ingatlanok fele volt lakás, a másik felét mezőgazdasági területek, illetve gazdasági épületek adták – mondta Schmidt Zoltán, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara elnökségi titkára.

Az árveréseket követően 234 kilakoltatásra került sor, a fennmaradó közel 1300 esetben az adósok önként hagyták el otthonukat. Idén a végrehajtási ügyek száma legfeljebb 10 százalékkal növekedhet a kamara becslése szerint.

A csaknem 200 önálló bírósági végrehajtó mintegy félmillió végrehajtási ügyet intéz évente. Ezek 85 százalékát az 500 ezer forint alatti ügyek adják. Ide tartoznak a parkolási bírságok, a közüzemi tartozások, illetve a gyermektartási ügyek is. A parkolási díj-követelések 95 százaléka nem éri el a 100 ezer forintot.

A végrehajtók kezelésében lévő ügyek számának 6 százaléka tartozik az 500 ezer – egymillió forintos érték-sávba, míg 7 százaléka az 1-5 milliós sávba esik. Mindössze az ügyek 2 százaléka haladja meg az 5 millió forintos követelést – ismertette az adatokat Schmidt Zoltán.