A megbízhatósági vizsgálat során bukott le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egyik ügyintézője, aki pénz ellenében adott ki adóhatósági okiratot. A rendőrség gyorsított bírósági eljárást javasol.

A rendőrség szerdán a honlapján azt írta: hivatalos személyként, kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés bűntette miatt gyanúsítottként hallgatta ki az 57 éves budapesti nőt a nyomozó hatóság.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közleménye szerint a gyanúsított a NAV ügyintézőjeként soron kívül, megfelelő jogalap nélkül, anyagi előny juttatása ellenében adott ki adóhatósági okiratot. A Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) megbízhatósági vizsgálat keretében ellenőrizte a nő tevékenységét, majd május 7-én a NVSZ és a BRFK korrupciós és gazdasági bűnözés elleni főosztályának munkatársai az 50 ezer forint átvétele után közös akcióban fogták el őt. Az átadott pénzt a nyomozók lefoglalták.

A gyanúsítottal szemben a BRFK befejezte az eljárást, az iratokat gyorsított eljárás keretében, bíróság elé állítási javaslattal küldi meg az ügyészségnek – olvasható a rendőrség honlapján.