Őrizetbe vett a rendőrség szombaton a szlovák Katonai Hírszerző Szolgálat (VSS) egykori vezetőjét, Roman Mikulecot, akinél állítólag titkos dokumentumokat találtak – számolt be a pozsonyi sajtó hétfőn.

Az őrizetbe vett személy kilétét a nyomozást felügyelő különleges ügyészség nem erősítette meg, csak annyit közölt, hogy az illető autójában bizalmas besorolású dokumentumokat foglaltak le. Vizsgálati fogságba vételéről vagy szabadlábra helyezéséről hétfőn várható döntés.

A szlovák média vélekedése szerint a lépés azokkal a sajtóban korábban megszellőztetett információkkal függhet össze, melyek szerint a VSS még Iveta Radicová kormánya idején vizsgálatot folytatott előző vezetőivel szemben, állítólagos gazdasági visszaélések miatt.

Roman Mikulecet 2010-ben a Radicová-kormány idején nevezte ki a VSS élére a liberális Szabadság és Szolidaritás (SAS) színeiben a védelmi tárca élére került Lubomír Galko. A Radicová-kormány 2011-ben bekövetkezett, részben az SAS-nak köszönhető bukását megelőzően azonban leváltották. A szolgálatot később, Robert Fico (Irány-Szociáldemokrácia – Smer-SD) jelenlegi kormánya idején összevonták a katonai elhárítással (VOS).

A liberális pozsonyi Sme napilap májusban, egy birtokába jutott jelentésre hivatkozva arról számolt be, hogy a Mikulec vezette VSS, Lubomír Galko megbízása alapján vizsgálatot folytatott a szervezet előző, az első Fico-kormány (2006-2010) idején kinevezett vezetői ellen, mert fennállt a gyanúja, hogy azok összesen több millió euró értékű, a VSS tulajdonában lévő ingatlant játszottak át hozzájuk közel álló személyek tulajdonába. Az állításokat a védelmi tárca jelenlegi vezetője, Martin Glvác (Smer-SD) “iskolai fogalmazványnak” nevezte, később pedig azt közölte, hogy az általa folytatott információszerzés során a gyanú nem nyert megerősítést.

A VSS-en belüli állítólagos gazdasági visszaélésekkel a múlt héten a pozsonyi parlament is foglalkozott a védelmi tárca jelentését tárgyalva. Ám csak azt állapították meg, hogy az ügy az illetékes nyomozó hatóság hatáskörébe tartozik. A VSS volt vezetőjének letartóztatására néhány nappal ezt követően került sor.