Az úgynevezett olajos ügyekkel kapcsolatos nyomozások koordinálására miniszteri biztossá nevezte ki Horváth András nyugalmazott rendőr dandártábornokot Pintér Sándor belügyminiszter – olvasható a Hivatalos Értesítő legfrissebb számában.

“A miniszteri biztos feladata az Országos Rendőr-főkapitányság nyomozó szervezeti egységeinél a szervezett bűnözői körök által az 1990-es években elkövetett élet elleni bűncselekmények, illetve az úgynevezett olajos ügyekkel összefüggő élet és testi épség elleni, vagyon elleni bűncselekmények hatékony felderítésének és nyomozásának irányítása, koordinálása” – áll a kedden megjelent belügyminiszteri utasításban.

A miniszteri biztos a tevékenységét június 16-tól ez év december 15-ig látja el.

Feladatainak végrehajtása érdekében valamennyi érintett nyomozó szervezeti egységgel folyamatos és közvetlen kapcsolattartásra, egyeztetésre, továbbá adat, információ, illetve irat bekérésére jogosult.

A miniszteri biztos a feladatát az országos rendőrfőkapitánnyal együttműködve látja el, feladatainak ellátásáról havonta jelentést tesz a belügyminiszternek – olvasható a Hivatalos Értesítőben.

Az olajszőkítés a rendszerváltás utáni Magyarország egyik legjobban jövedelmező illegális üzletága volt, becslések szerint a kilencvenes években több százmilliárd forinttal rövidült meg általa a költségvetés. A visszaélések elkövetésére a gépjárművekben használt gázolaj és a háztartási tüzelőolaj kettős ára adott lehetőséget. A két termék minőségileg azonos volt, de az utóbbit lényegesen olcsóbban értékesítették.