Átírhatja az eddig munkahelyi előírásokat és újabb személyiségi jogi kérdéseket vethet fel a viselhető technológiák egyre szélesebb körű elterjedése. Bár segíteni is tudja egy cég életét, az azonban bizonyos, hogy mind a munkáltatóknak, mind a munkavállalóknak alaposan oda kell figyelniük, ha egy szokatlan high-tech szemüveggel találják magukat szembe az irodában. „A viselhető okoseszközök elterjedésével azonban a munkavállalói szerződéseket, titoktartási szabályzatokat is felül kell majd vizsgálni” – figyelmeztet Torsten Braner, a TaylorWessing e|n|w|c nemzetközi ügyvédi iroda partnere.

Az elmúlt években a számítógépes eszközeink egyre kisebbek lettek, egyre közelebb kerültek hozzánk, és már szinte mindennel rácsatlakozhatunk az internetre. Sőt, olyan okosszemüvegek is léteznek, amelyekkel képeket, videókat készíthetünk, azokat feltölthetjük a világhálóra, majd a felhőkben tárolt információkat otthon könnyedén le tudjuk tölteni. Mindezt pedig úgy, hogy a környezetünkben lévők minderről mit sem sejtenek.

A magánszféra újfajta védelme

Ugyan a hétköznapi használatban még el sem terjedt a webes keresőóriás szemüvege, az Egyesült Államokban már több kávézóban és üzletben megtiltották a használatukat, az Egyesült Királyságban pedig az okostelefonokat tiltották ki a leginkább gyerekek által látogatott helyekről (uszodákból, óvodákból). “A magunkon hordható technológiák számos új problémát vetnek fel a magánszféra védelmével kapcsolatban” – mondja Torsten Braner, a TaylorWessing e|n|w|c nemzetközi ügyvédi iroda partnere. „De nem csak a másokról titokban szerzett információk jelenthetnek problémát, hanem az okoseszközök (szemüvegek, órák, különböző fitness eszközök) viselőjének személyes adatai (lokális helyzet, az aktuális tevékenység, vagy az egészségi állapot) is visszaélésekre adhatnak okot” – teszi hozzá a közösségi jogász.

Bár a viselhető technológia valóban a következő „nagy durranás” lehet a boltok polcain, még koránt sem biztos, hogy olyan népszerű lesz, mint azt várják tőle. Az viszont biztosabbnak tűnik, hogy ha ez a technológia egyre jobban elterjed, az erre vonatkozó jogszabályok megszületéséig a társadalmi normáknak kell szabályozni ezt a területet.

Mit szabad és mit nem a munkahelyen?

Egy cégnek az egyik legértékesebb vagyona az információ, a saját üzleti információja. Ez magában foglalja az ügyfelek személyes adatait, a cég pénzügyi kimutatásait és a szakmai titkokat, know-how-kat is. Azonban amint beteszik a lábukat az irodákba a viselhető technológiák, ezek a bizalmas információk onnan bármikor kikerülhetnek, bárkihez eljuthatnak, akár a versenytársakhoz is. „A viselhető okoseszközök elterjedésével a munkavállalói szerződéseket, titoktartási szabályzatokat is felül kell vizsgálni, alkalmazkodni kell a legújabb technológiák okozta kihívásokhoz” – figyelmeztet Torsten Braner.

A munkáltató üzleti titkainak védelmében egyértelmű és világos szabályokra van szükség, így például az okoseszközök használatának megtiltása üzleti tárgyalásokon, belső meetingeken. Sőt akár a dolgozók dress code-jában is elő lehet írni, hogy például nem viselhetnek okosszemüveget. Szigorítani kell továbbá a közösségi média és más kommunikációs csatornák cégen belüli használatát is a viselhető technológiák “okossága” miatt. „Ugyanakkor a dolgozókat is meg kell védeni az illegális felvételektől, hogy azok egyáltalán ne, vagy csak az érintett hozzájárulásával kerülhessenek fel a világhálóra” – hívja fel a figyelmet a szakember.

A vállalkozásoknak ugyanakkor segíthetnek is ezek az okoseszközök. Például egy high-tech névjegykártya képes hasonló tudású névjegykártyákkal kommunikálni, rengeteg, üzletileg releváns információt tud tárolni, illetve megosztani. Míg más okoseszközökkel érdekes reklámokat és promóciós anyagokat lehet megosztani a közösségi oldalakon keresztül.