Kína növelni készül a jogi szolgáltatások elérhetőségét, különösen a fejletlen vidéki országrészekben, azután, hogy a panaszirodák elérhetőségét az interneten is megteremtették – tudósított pénteken a kínai médi

Az igazságügyi minisztérium tájékoztatása szerint az országban 230 ezer ügyvéd tevékenykedik, több mint 20 ezer jogi iroda működik, miközben 164 megyében egyetlen ügyvéd sincs. A tárca most arra szólította fel a helyi kormányzatokat, hogy biztosítsák a még ellátatlan területeken a jogi tanácsadást és szolgáltatásokat, akár önkéntesek toborzásával.

Kínában nemrég jelentették be azt is, hogy az országszerte megtalálható, különböző szintű panaszirodák mellett olyan weblapot nyitottak, amelyen az interneten is célba juttathatók a panaszok.

A felhívás szerint a hatalommal való visszaélésből származó jogsérelmeket, a vállalatok, közintézmények, civil szervezetek vagy azok alkalmazottai részről tapasztalt visszaéléseket, jogtalanságokat online is szóvá tehetik, és azokban intézkedést ígértek.

Az 1950-es évek elejétől működő panasziroda-hálózatot rendkívül sok kritika érte és éri Kínában, mivel a panaszosok jogi ismeretek híján – és mert gyakran megfélemlítik őket – nem tudják érvényesíteni igazukat, kifogásaik nem ritkán el sem jutnak az illetékesekhez, vagy ha eljutnak, ügyüket eltussolják. Gyakran épp az ilyen, közösségeket érintő orvosolatlan esetek vezetnek helyi tüntetésekhez, erőszakos zavargásokhoz.

Az utóbbi időben már a kínai sajtóban is nyilvánosságot kaptak olyan történetek, amelyek főszereplői az igazukért hiába protestáló, petícióikkal a hatóságokhoz hiába forduló egyszerű emberek. Köztük sokan olyanok, akik a fővárosba jönnek, majd úgynevezett “fekete börtönökben” kötnek ki.

A panaszosok begyűjtésére vállalkozók szakosodtak, bűnszövetkezetek alakultak, nem ritkán helyi kormányzati jóváhagyással, megbízással, hogy a panasz ne juthasson el a felsőbb szervekhez.

A kantoni Southern Metropolis Daily című lap a napokban írta meg például egy 45 éves férfi és nyolcéves kisfia fővárosi kálváriáját. Házukat évekkel korábban felgyújtották, az érte kapott kártérítés összegével azonban elégedetlenek voltak. A Li családnevű férfi négy éven át rohamozta a pekingi panaszügyi hivatalt, az éjszakákat a vasútállomáson vagy a szabadban, felüljáró alatt töltötte, míg végül elfogták és bezárták, majd 3 hónap után váltságdíj ellenében engedték csak el.