Az Országgyűlés hétfőn kétharmados többséggel kilenc évre megválasztotta a Nemzeti Választási Bizottság hét, az államfő által jelölt tagját és a testület póttagjait. Patyi Andrást, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektorát választották a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elnökévé a testület hétfő esti alakuló – sajtónyilvános – ülésén, elnökhelyettessé pedig Bozsóki Évát. Mindkét döntést egyhangúan támogatta a testület.

A parlament Bozsóki Évát és Sasvári Róbertet (akik az Országos Választási Bizottság tagjai voltak), valamint Boda Pált, Csenterics Ferencet, Fábián Adriánt, Patyi Andrást és Tóta Áronnét egy voksolással, 251 igen szavazattal, 43 ellenében, 4 tartózkodás mellett választotta meg.

Az ellenzéki frakciók közül a Jobbik és az LMP nemmel szavazott, az MSZP nem vett részt a választásban, amely már az első körben eredményes volt. Ezzel egy időben az Országos Választási Bizottság tagjainak mandátuma megszűnt.

A megválasztott tagok és póttagok letették esküjüket.

A Nemzeti Választási Bizottság hétfő este tartja alakuló ülését, ahol megválasztják maguk közül a testület elnökét és elnökhelyettesét.

A Nemzeti Választási Bizottságba a parlamenti frakciók is delegálhatnak tagot a választások kiírásáig, amikor mandátumuk megszűnik, a kampányidőszaktól az országos listát állító pártok delegáltjai kerülhetnek be a testületbe. A pártok egyelőre nem hozták nyilvánosságra, kit jelölnek, de az MTI úgy tudja, a szocialisták várhatóan eddigi OVB-delegáltjukat, Litresits Andrást küldik a testületbe, ám hivatalos döntés még nincs.

Újdonság, hogy az országos listát állító nemzetiségi önkormányzatok delegáltjai is helyet kapnak a bizottságban, de ők csak az őket érintő ügyekben szavazhatnak.

Az Országgyűlés megválasztotta az NVB póttagjait is a következő sorrendben: Rádi Péter, Bodnár Eszter, Lugossy-Sági Krisztina.

Áder János államfő a jelöltek múlt heti bemutatásakor Bozsóki Éváról azt mondta, a jelenlegi OVB tagjaként a kontinuitást és a nagy tapasztalaton nyugvó kiváló jogászi felkészültség értékeit képviseli, Tóta Áronnénak a megyei szintű közigazgatásban szerzett jártasságát értékelte, Bodnár Eszternek az alkotmányjog területén szerzett elméleti és oktatói gyakorlatát és a választásokkal kapcsolatban szerzett jártasságát, míg Lugossy-Sági Krisztinánál azt emelte ki, hogy részt vesz a Tisztességes Választásért Alapítvány munkájában. Sasvári Róbertet, az OVB jelenlegi tagját átfogó jogalkalmazói tapasztalattal rendelkező jogásznak, Patyi Andrást, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektorát szerteágazó tudású, a hazai és külföldi tudományos tevékenységet végző szakembernek nevezte a köztársasági elnök.

Csenterics Ferencnek, a Pest Megyei Ügyvédi Kamara elnökének több évtizedes ügyvédi gyakorlatát emelte ki, míg Boda Pálnál, a Somogy Megyei Területi Választási Bizottság elnökénél azt jelezte az államfő, hogy szakterülete a magánjog tudománya.

Fábián Adriánt, a Pécsi Tudományegyetem dékánhelyettesét, az intézmény tanszékvezető tanárát említve arról beszélt a köztársasági elnök, hogy négy könyve és csaknem száz publikációja jelent meg a közigazgatási jog tárgykörében.

Rádi Péter ügyvédről pedig azt mondta, hogy a szakember korábban a IX. kerületi választási bizottság tagja volt, ezt megelőzően a veresegyházi önkormányzat jogi bizottságának a munkáját segítette.

Patyi Andrást választották a Nemzeti Választási Bizottság elnökévé

Patyi Andrást, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektorát választották a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elnökévé a testület hétfő esti alakuló – sajtónyilvános – ülésén, elnökhelyettessé pedig Bozsóki Évát. Mindkét döntést egyhangúan támogatta a testület. 

Az NVB megalakulásával az Országos Választási Bizottság (OVB) tagjainak a mandátuma megszűnt, feladatait és hatásköreit az új testület vette át. Az NVB alakuló ülését a Nemzeti Választási Iroda (NVI) új székházában, a Parlamenthez közeli Alkotmány utca 3-ban tartották.

Az NVB-be ettől kezdve a parlamenti frakciók is delegálhatnak tagot, ez – öt frakcióval számolva – azt jelenti, hogy a testület várhatóan 12 fős lesz.

Pálffy Ilona, az NVI vezetője az ülésen azt közölte, megkeresték az országgyűlési frakciók vezetőit, és jelezték számukra, hogy keddtől már delegálhatnak az NVB-ba tagokat.

A pártdelegált tagok mandátuma azonban csak az országgyűlési választások kiírásáig – az államfő bejelentéséig – szól; ezután csak a hét, Országgyűlés által választott tag dolgozhat tovább.

Az NVB létszáma a kampányidőszakban bővülhet majd ki újra az országos listát állítani tudó pártok, valamint az országos listát állító országos nemzetiségi önkormányzatok delegáltjaival. Ez utóbbi változás a korábbi delegálási rendszerhez képest, és egyben azt is jelenti, hogy akár mind a 13 nemzetiség tagot küldhet az NVB-be. A nemzetiségi megbízottak azonban csak az őket érintő ügyekben szavazhatnak.

Az NVB-be az Európai Parlamenti választásra országos listát állító pártok is küldhetnek delegáltakat.

A pártok által delegált tagok megbízatása a választási eredmény jogerős kihirdetésével ér majd véget, utána ismét csak azok a pártok delegálhatnak tagot az NVB-be, amelyek az új Országgyűlésben frakciót tudtak alakítani.