A lovas szolgáltatáshoz használt lónak legalább négyévesnek, de ha a szolgáltatást fogyatékosok veszik igénybe, illetve ha a szolgáltatás lovas terápia, akkor minimum ötévesnek kell lennie – egyebek mellett ezt tartalmazza a nemzetgazdasági miniszter rendelettervezete, amelyet a kormány honlapján tettek közzé.

A lovas szolgáltatás feltételeiről 2008-ban született rendelet tavaly szeptembertől úgy módosult, hogy például a zuglovakat (zuglovaknak tartják az ismeretlen származású, úgynevezett nullás sütésű lovakat, amelyek fedeztetési engedély nélküli apától származnak) a rendelet kizárta a szolgáltatás nyújtására alkalmas állatok közül. Ezt a szabályozást szakma túl szigorúnak tartotta.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) korábbi rendeletét a szakmai kifogások alapján már a múlt év végén módosíttatni kívánta Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) parlamenti ügyekért felelős államtitkára. Az erről szóló levelet tavaly decemberben már eljuttatta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternek.

Ez év január elején pedig szakmai egyeztetést kezdeményezett az NGM lovas rendeletének megváltoztatásáról az érintett két tárca, az NGM és a VM, valamint a szakmai szervezetek képviselőivel – mondta Budai Gyula.

Hozzáfűzte: ennek nyomán módosul várhatóan már márciusban a rendelet oly módon, hogy kikerülnek belőle azok a lovas szakma által kifogásolt részek, amelyek megakadályozták volna a kisebb, kevésbé tőkeerős lovas vállalkozások részvételét a lovas turizmusban, a lovas terápiában, valamint az iskolai lovas oktatásban.

Jelezte: így kikerült a mostani rendelet tervezetből – a lovas szakma többsége által rendkívül sérelmesnek ítélt rész -, hogy a turisztikai, terápiás és oktatási szolgáltatás gyakorlásához legalább öt ló kell egy lovardába. Emellett nem szerepel az sem a módosított jogszabálytervezetben, hogy a nullás sütésű, azaz a jelöletlen lovak nem vehetnek részt a turisztikai, terápiás és oktatási szolgáltatás gyakorlásában. Ez volt a korábbi rendelet legkritikusabb pontja, amely miatt a változtatást kezdeményezte a szakmai érdekképviseletek többsége.

Felhívta a figyelmet: az azonban továbbra is követelmény, hogy a lovas turisztikai, terápiás és oktatási szolgáltatásban alkalmazott lovaknak útlevele vagy azonosító száma legyen.