Ipari kémkedés, szerzői jogsértés, szabadalom- és védjegybitorlás – ezek a bűncselekmények gyakran felmerülnek a kínai cégekkel kapcsolatban, ha szellemi tulajdonról van szó.

Többek között az Egyesült Államok is rendszeresen figyelmeztet a kínai beruházások nyomán megjelenő, a szellemi tulajdonjogokat érintő veszélyekre. Egy, az USA kormánya által tavaly kiadott jelentés szerint “Történelmi okokból… valamint a kialakult gazdasági és kereskedelmi gyakorlatnak köszönhetően, továbbá a kínai piaci szereplőket védő és a gazdasági és technológiai fejlődést előtérbe helyező törvényei miatt Kína világelsőnek számít a szellemi tulajdont érintő jogsértések terén.”

2012-ben 2510 szabadalommal kapcsolatos ügy került Kína Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala elé, ebből 2232 volt szabadalombitorlás, tudósít a business.financialpost.com. Alberto Galasso, a Torontói Egyetem Menedzsment és Innovációs Intézetének professzora szerint azonban a kínai cégek ellen benyújtott szabadalombitorlási eljárások többségét szintén kínai cégek indították. A professzor szerint ez egy olyan folyamat jele, amely a szellemi tulajdon tudatosabb védelméhez vezethet az ázsiai országban. “A kínai cégek kezdik megtanulni az oltalmi formák használatát a saját technológiáik védelme során, akár külföldi, akár belföldi versenytársakról van szó”, írta a professzor egy, a Financial Postnak címzett e-mailjében. “Nem lehetetlen, hogy az oltalmi formák átfogó használata változásokat hoz majd a jogban, ezzel javítva a szellemi tulajdonjogok érvényesíthetőségét.”

Más veszélyekre sem árt majd odafigyelni. A gyógyszergyártóknak például tudatosabban kéne arra ügyelniük, hogy ne csak a kész terméket, de az egyes összetevőket is levédessék. Emellett pedig ott van még a helyi beszállítók kérdése is, akik segítenek a fejlesztésben, a gyártásban és a terjesztésben is – ezzel azonban az esély is nagyobb arra, hogy ipari titkok szivárogjanak ki, melyek között olyan, a gyártással kapcsolatos technikák is lehetnek, amelyeket önmagában nem véd a jog, de egy bizonyos termék sikeréhez ugyanúgy hozzájárulnak.