„Az elektronikus szolgáltatások kiterjesztése és az emberi erőforrások optimalizálása az ítélkezés időszerűségének javítása érdekében” elnevezésű EKOP – 2.1.22-2013-2013-0001 azonosító jelű, a 2013. október 22-én indult projekt megvalósításának eddig megtett, illetve tervezett lépéseit a modernizáció irányát és további lehetőségeit ismertették a projekt csütörtöki nyitórendezvényén az Országos Bírósági Hivatalban.

Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a korszerűsített informatikai rendszer és portálfelület segítségével az ügyfelek egyfelől információhoz juthatnak a különböző bíróságok leterheltségéről, másrészt könnyen kezelhető elektronikus felületen keresztül a nap 24 órájában nyújthatják be igazgatási panaszaikat. A projekt keretében megújul az informatikai eszközpark is. Az OBH elnöke köszönetet mondott a munkában résztvevő bíróknak és igazságügyi alkalmazottaknak, illetve a hivatásrendeknek a támogató együttműködésért.

Kékedi Szabolcs, a Miskolci Törvényszék elnöki bírája a megvalósításhoz szükséges bírósági informatikai rendszerek fejlesztésének irányáról, az eszközpark megújulásáról beszélt. Prezentációjában kiemelte, hogy a műszaki hátteret 62 db szerver és 1330 db új munkaállomás biztosítja majd.

Gyarmathy Judit, az Országos Bírósági Hivatal elnökhelyettese „A munkatehermérés alapjainak megteremtése” című előadásában kitért arra, hogy a projekt eredményei továbbfejleszthetőek, hiszen a munka többrétű és több lépcsőből áll.

Tárkány-Szűcs Babett, a Szegedi Törvényszék elnöke bemutatta az elektronikus panaszügyintézés átlátható és lényegesen egyszerűbb folyamatát, illetve az eljárási időtartam-kalkulátort. Utóbbi segítségével az érdeklődők – a korábbi ügyek adatai alapján – tájékoztatást kaphatnak tervezett ügyük várható hosszáról, így – vagylagos illetékesség esetén – eldönthetik, hogy melyik bíróságon indítják meg a pert. Hangsúlyozta azt is, hogy ha az ügyfelek látják, mennyi ideig tart majd a pereskedés, dönthetnek úgy, hogy alternatív megoldást választanak, akár az Országos Bírósági Hivatal által gondozott mediáicós eljárást.

Prónay Szabolcs, a Szegedi Egyetem adjunktusa az elégedettség-mérés jelentőségéről, Fekete Gábor, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium e-közigazgatásért felelős helyettes államtitkára pedig a bíróságok jövőbeli informatikai fejlesztéseiről beszélt, kiemelve, hogy egy-két éven belül minden bíróságnak el kell érnie egy bizonyos informatikai szintet.

Az Országos Bírósági Hivatal a komplex fejlesztési program megvalósításához támogatást nyert el az Elektronikus Közigazgatás Operatív Program által EKOP – 2.1.22 kódszámmal közzétett pályázat keretében. A projekt várható befejezése 2014. év vége.