A magyarok az uniós átlagnál jobban bíznak az igazságszolgáltatásban – mondta egy felmérésre hivatkozva Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke az Országos Bírói Tanács (OBT) üléséhez kapcsolódó keddi budapesti sajtótájékoztatóján. Az OBT foglalkozik a bírák etikai kódexével és életpályamodelljével.

Handó Tünde elmondta: a vizsgálatok szerint az unióhoz 2004-ben csatlakozó országok között Magyarországon a legmagasabb a lakosság igazságszolgáltatásba vetett bizalma.

Az Európai Bizottság 2012-es adatok alapján összeállított igazságügyi eredménytábláján a vizsgálati szempontok felét tekintve a magyar bíróságok a ranglista első harmadában helyezkednek el, de polgári ügyekben a harmadik, közigazgatási perekben pedig az ötödik leggyorsabbak az unióban – ismertette az elnök.

Ugyanakkor fejleszteni kell a hazai igazságszolgáltatásban az alternatív vitarendezési formákat, erre nyújtanak lehetőséget a szombaton hatályba lépő új polgári törvénykönyv mediációra vonatkozó rendelkezései. Továbbá javítani kell az e-bíróság kiépítettségét, és az unió kifogásolta a csődeljárások elhúzódását is – figyelmeztetett Handó Tünde.

Trappné Kiszely Rita, az Országos Bírói Tanács leköszönő, negyedik soros elnöke, a XVIII-XIX. Kerületi Bíróság elnökhelyettese – elmondta, hogy a testület már több ülésén foglalkozott a bírói etikai kódexszel, amely még idén elkészülhet.

A tanács fontos feladatának tartja bírákkal való közvetlen kapcsolattartás javítását, ennek érdekében kihelyezett üléseket is tartanak – tette hozzá.

Móroczné Simon Angéla, az OBT következő elnöke – a Debreceni Járásbíróság bírája – elmondta, hogy az etikai kódex készítésébe a bírákat is bevonják, várják a véleményeket.

A tanács a következő hónapokban foglalkozik majd a bírói életpályamodell Magyar Bírói Egyesület által kidolgozott koncepciójával – tette hozzá a tanács következő elnöke.

A 2012 márciusában létrejött 15 tagú OBT részben ellenőrzi az országos bírósági igazgatást, az OBH tevékenységét, részben önálló döntési jogkörökkel is rendelkezik; 14 tagját a bírák választották, ők félévente váltják egymást az elnöki székben, a 15. tag a Kúria elnöke.