Akárcsak kedden, szerdán is kivonult az ellenzék Izraelben a parlamentből, mielőtt a kormányzó többség megszavazta az új bevonulási törvényt, amely katonáskodásra kényszeríti az utraortodox fiatalokat is, büntetőjogi következményeket is kilátásba helyezve.

A közszolgálati rádió közlése szerint a százhúsz tagú parlament szavazásán hatvanöt képviselő támogatta az indítványt, és csak a Bájt Hajehudi (Zsidó Haza) nevű vallásos nacionalista párt egyik képviselője voksolt ellene, miközben az azt ellenző ultraortodox vallásos pártok – a többi ellenzéki párttal együtt – távolmaradtak az üléstől.

A kormány vasárnapi megbeszélésén a koalíció pártjai írásban vállalták, hogy támogatják az indítványt, ezért az ellene szavazó képviselőtől büntetésből megvonják tagságát a kneszet külügyi és védelmi bizottságában, és hat hétig nem nyújthat be törvényjavaslatokat sem.

Az új törvénykezés meghatározza a bevonulásra kötelezett ultraortodoxok számát, amely fokozatosan emelkedik egy hároméves átmeneti időszak során, és 2017-re eléri az 5200-at. A szolgálatot megtagadókra büntetőjogi szankciókat rónak ki.

“Ez egy történelmi fontosságú szabályozás” – mondta Ajelet Saked, a Bájt Hajehudi politikusa, a törvényt kidolgozó bizottság elnöke. “Hatvanöt évig kivételeztek a jesivák, a vallási főiskolák minden tanítványával, de a koalíciós változás ezt arányossá, fokozatossá és megfelelővé változtatta” – tette hozzá.

“Most nekigyürkőzünk és bevonjuk ultraortodox testvéreinket a gazdaságba és a katonai szolgálatba, eljött az ideje az egységnek” – írta Naftali Bennet gazdasági miniszter a szavazás után Twitter-oldalán.

Az új szabályozás elsődleges célja a vallásosok munkába állásának előmozdítása, ugyanis eddig csak akkor vállalhattak legálisan munkát, ha előbb teljesítették a tanulmányaik idejére felfüggesztett katonai szolgálatukat.

Hadkötelezettségük a közteherviselést meghirdető Jes Atíd (Van jövő) centrista párt egyik fő választási ígérete volt. A párt a tavaly januárban rendezett választásokon a második legtöbb szavazatot kapta, és az új kormánykoalíció részese. Az izraeli kormányban évtizedek óta most először nincs ultraortodox párt, amely felléphetne besorozásuk törvénybe iktatása ellen.

Azonban a bevonulás új rendelkezései sem biztosítják a törvény előtti egyenlőséget, mivel az ultraortodoxoknak csak egy részét kötelezik a katonai szolgálatra. Erre hivatkozva egy civil szervezet megszavazása után azonnal megtámadta a törvényt a legfelsőbb bíróságon.