A merev uniós vízumszabályok módosítását és egy, a turizmus ösztönzését célzó vízum bevezetését kezdeményezte kedden az Európai Bizottság abban a reményben, hogy a látogatók számának növekedése doppingolni fogja a gazdaságot és új munkahelyeket teremt majd.

Az uniós vízumkódex eddigi legátfogóbb reformjára tett javaslatot kedden az Európai Bizottság, abban a reményben, hogy a beutazási szabályok könnyítésével Európa újra visszanyerheti fogyatkozó vonzerejét a világban és a növekvő idegenforgalmi bevételek lökést adnak majd a gazdaságnak és a munkahelyteremtésnek.

A Cecilia Malmström belügyi és Antonio Tajani, turizmusért is felelős bizottsági tagok által előterjesztett javaslat a vízumkódex módosításával számottevően megkönnyítené külföldiek beutazását az EU területére, és egy, kifejezetten a turistákra szabott vízumot is meghonosítana, ami többszöri belépésre jogosítaná fel a tulajdonosát.

Az EU belügyi biztosa szerint évente mintegy 17 millió külföldi folyamodik beutazó vízumért az Európai Unióba, több mint 6 és fél millió fő vízumkérelmét azonban elutasítják. „Túl sok turista kedvét vesszük el, hogy az EU-ba látogasson” – jegyezte meg Cecilia Malmström, aki szerint a kedden bemutatott új javaslatok nyomán 30-60 százalékkal is megnőhet az ideiglenes tartózkodási céllal beutazók száma a Schengen-térségbe, ami becslések szerint öt év alatt 130 milliárd euróval több bevételt generálhat az európai gazdaságnak (vendéglátás, szállodák, közlekedés stb.) és 1,3 millió új munkahelyet hozhat létre.

A Bizottság ennek érdekében 15-ről maximum 10 napra csökkentené azt az időt, ami a vízumkérelem benyújtása és a vízum kiadása között eltelhet. A testület javaslatának értelmében a jövőben elektronikus formában, interneten is meg lehetne igényelni az EU-ba történő beutazáshoz a vízumokat (nem kellene tehát helybe menni a konzulátusokra). A 18 éven aluliak számára eltörölnék az illetéket, a rendszeres látogatók számára pedig 3 évre szóló, többszöri beutazásra feljogosító vízumot vezetnének be.

További könnyítésként, a tagállamok határain is ki lehetne adni vízumokat 15 napon belüli tartózkodásra és egy adott Schengen-országra korlátozva a tartózkodást.

Az egyik legnagyobb újítás az úgynevezett „Touring vízum” bevezetése, amelynek birtokosa 1 + 1 éven át szabadon utazhatna a Schengen-térség egész területén (és ehhez nem kellene 3 hónapot egy tagállam területén eltöltenie). Ebből a lehetőségből elsősorban a diákok, a művészek és előadók, továbbá az üzletemberek profitálhatnának.

Antonio Tajani, bizottsági alelnök azt szeretné, ha a Tanács és a Parlament minél gyorsabban elfogadná a javaslatot, hogy a 2015-ös milánói világkiállításra már a könnyített vízumszabályok alapján érkezhessenek a külföldiek.

Az adatok szerint a legnagyobb számban orosz és ukrán állampolgárok igényeltek beutazóvízumot. Cecilia Malmström szerint az új szabályok alapján még többen érkezhetnek a következő években ebből a két országból.