Az összbírói értekezletek az éves törvénykezési munka értékelése mellett a bíróságok és a bírák társadalmi környezetük felé vállalt kötelezettségeiről, felelősségéről is szólnak – hangoztatta az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke a Gyulai Törvényszék összbírói értekezletét követő sajtótájékoztatón.

Handó Tünde kiemelte: a Gyulai Törvényszék 2013-ban magas színvonalon és időszerűen ítélkezett, ugyanakkor kilépve a bírósági kapukon, a dolgozók önkéntes munkával komoly eredményeket értek el a város és a megye társadalmi életében.

Elmondta, hogy a Gyulai Törvényszék sikeresen csatlakozott a Nyitott bíróság elnevezésű programhoz, amelynek keretében középiskolásokban indítottak előadássorozatot az igazságszolgáltatásról. Békés megyéből 2013-ban több mint 850 diák vett részt a programban, amihez országosan 35 ezren csatlakoztak.

Az OBH elnöke rámutatott: iskolai keretű oktatáson kívül hasonló nagyságrendű programot szervezet önállóan ilyen sikerrel még nem vezetett be.

Kitért arra is, hogy Gyulára tavaly 8461 peres ügy érkezett, és ezekből mindössze 114 az éven túl is folyamatban lévők száma. A polgári peres, büntető és egyéb ítéletekkel szembeni fellebbezések aránya mindössze 3-8 százalék volt 2013-ban, miközben az országos átlag 12-25 százalék között alakult – sorolta az eredményeket Handó Tünde.

Szólt arról is, hogy a Gyulai Törvényszék az országban elsőként készített kisfilmet a bírósági közvetítés intézményének előnyeiről és jelentőségéről, a kisfilm a törvényszék honlapján is megtekinthető. A 2013-ban bevezetett rendszer célja, hogy a felek kevés szakmai ráhatással peren kívül tudjanak egyezséget kötni.