Fokozott figyelmet fordít a bírák képzésére az idén az Országos Bírósági Hivatal az ítélkezés hatékonyságának további javítása, gyorsítása érdekében – mondta a szervezet elnökhelyettese kedden Pécsen.

Gyarmathy Judit a Pécsi Törvényszék összbírói értekezletét követő sajtótájékoztatón közölte: a Magyar Igazságügyi Akadémia által szervezett “hatékonyság és időszerűség” témájú képzések a múlt héten kezdődtek, és azokon várhatóan a bírói kar nagy része részt vesz. Hozzátette, ezen események lehetőséget adnak szakmai előadások meghallgatására és a tapasztalatcserére.

A képzéssel kapcsolatos eredményeket összegzik, elemzik, és elképzelhető, hogy jövőre kötelező lesz a részvétel azoknak is, akik az idén kimaradnak belőle – jegyezte meg az elnökhelyettes.

Gyarmathy Judit szólt arról is, hogy sikeres a középiskolások jogi ismereteinek bővítését célzó, 2012-ben indított Nyitott bíróság program. Elmondta, hogy tavaly 1189 eseményen 32 ezer, idén az első negyedévben 297 eseményen 9318 diák találkozhatott bírákkal.

A bíráknak új és változatos feladatot jelent az oktatás, ezért sokan jelentkeznek, hogy szívesen beszélnének fiataloknak a bírói munkáról, az igazságszolgáltatás működéséről – fűzte hozzá.

Az elnökhelyettes úgy véli: a Nyitott bíróság program eredményei hosszú idő, akár évek múlva lesznek mérhetők, de azt várják, hogy nagy előrelépést hoz a jogi kultúra terén.

A diákok megismerhetik a bíróságok működését, kedvet kaphatnak a jogi pályához, s nem lesz új számukra, ha később valamilyen formában kapcsolatba kerülnek az igazságszolgáltatással – mondta Gyarmathy Judit.

Stelzámer Ottó, a Pécsi Törvényszék elnöki jogkörben eljáró elnökhelyettese azt hangsúlyozta: a törvényszék tavaly annak ellenére is eredményesen működött, hogy több munkatársát áthelyezés, kirendelés vagy betegség miatt hosszabb időre nélkülöznie kellett.