Határozatlan ideig meghosszabbította a parlament a devizahitelesekre vonatkozó kilakoltatási moratóriumot hétfőn. A bírósági végrehajtásról szóló törvény módosítását – a nemmel szavazó független Fodor Gábor kivételével – az ülésteremben tartózkodó mind a 177 képviselő támogatta, így a kilakoltatási tilalom addig tart, ameddig meg nem születik a devizahitelesek helyzetét rendező jogszabály.

A Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter által jegyzett, hétfőn – házszabálytól eltéréssel – jóváhagyott javaslat a kihirdetését követő napon lép hatályba. Ez volt az új ciklusban elfogadott első törvényjavaslat.

Az előterjesztés indoklásában emlékeztettek, hogy a meghosszabbított moratórium szabályai ezúttal is a téli kilakoltatási tilalomra vonatkozó rendelkezéseken alapulnak. Így nem lehet kilakoltatni azt a devizahitellel rendelkező természetes személyt, aki nem jogosult más, beköltözhető ingatlanra, nem önkényes lakásfoglaló, akit nem sújtottak rendbírsággal, és akit nem ítélt el bíróság hitelezéssel kapcsolatos visszaélés miatt.

A moratórium meghosszabbítását a már zajló végrehajtási eljárásokban is alkalmazni kell.

Ugyanakkor a fideszes Csöbör Katalin – miskolci országgyűlési képviselő – kezdeményezésére a parlament elfogadott egy szűkítő feltételt is, amely alapján bizonyos esetekben nem hosszabbítható meg a kilakoltatási tilalom. Így a továbbiakban nem alkalmazható a moratórium, ha az ingatlan árverési vevője vagy átvevője helyi önkormányzat, illetve állami vagy önkormányzati tulajdonú gazdálkodó szervezet, amely írásban vállalja, hogy a birtokba vételtől számított két éven belül felújítja az ingatlant, és a munkahelyteremtés, munkaerő-megtartás, helyben maradás elősegítése érdekében pályázatot ír ki a bérbeadására.

Csöbör Katalin módosító javaslata indoklásában azt írta: e szabályozás alkotmányosan igazolható indoka, hogy a települések fennmaradásának gyakorlatilag feltétele, hogy minden eszközzel segítsék munkahelyek létrehozását, vállalkozások létesítését. Ehhez pedig szükséges, hogy helyben lakó, ott munkát végző, a közterhekhez hozzájáruló családokkal bővüljenek a közösségek.

A Fidesz politikusa április 24-ei sajtótájékoztatóján beszélt arról, hogy törvénymódosítást kezdeményez a kormány által meghosszabbítani tervezett kilakoltatási moratórium ügyében. A jogszabály tegyen különbséget azok között, akik a felvett hitel miatt kerültek nehéz helyzetbe, illetve akik a Fészekrakó-program során jutottak – elsősorban lakótelepi – lakáshoz, és ott “képtelenek a társadalmi együttélés szabályainak megfelelően élni, tönkre teszik az ott élőket”, a közüzemi díjakat, közös költséget nem fizetik – mondta akkor Csöbör Katalin, hozzáfűzve: tartani lehet attól, hogy ez a csoport a kilakoltatási moratórium “meghosszabbítása mögé bújik”.