A brit kormány kezdeményezésére példátlan méretű rendezvénysorozat kezdődött kedden Londonban és világszerte a háborús övezetekben elkövetett szexuális bűncselekmények ellen.

A négynapos londoni konferencia két társelnöke William Hague brit külügyminiszter és Angelina Jolie színésznő, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának jószolgálati nagykövete. Az eseménnyel egy időben a brit nagykövetségek is számos országban rendeznek figyelemfelhívó rendezvényeket.

A péntekig tartó rendezvénysorozat a szervezők szerint a világ eddigi legnagyobb ilyen jellegű összejövetele. A londoni értekezletre 148 országból 1200 vendég hivatalos, köztük kormányzati delegátusok, nemzetközi szervezetek, civil társadalmi csoportok képviselői és a kérdésre szakosodott jogi szakértők.

A londoni konferencia előtt a brit kormány Angelina Jolie-val együttműködve kétévi figyelemfelhívó kampányt folytatott világszerte.

William Hague brit külügyminiszter a rendezvény keddi megnyitója előtt a BBC-nek kijelentette: a konferencia célja olyan új nemzetközi normarendszer kidolgozása, amely megteremti a fegyveres konfliktusok idején elkövetett szexuális erőszakcselekmények dokumentálásának és kivizsgálásának jogi és intézményi kereteit. “Tudatosítani kell az elkövetőkben, hogy az igazságszolgáltatás utoléri őket, és nem bízhatnak büntetlenségben” – tette hozzá.

Hague szerint már az is komoly eredmény, hogy a világ beszélni kezdett erről a problémáról, amely az érintett országok zömében eddig tabunak számított. A legrettenetesebb vonatkozása az ilyen bűncselekményeknek az, hogy rendszerint nem az elkövető, hanem az áldozat viseli a megbélyegzettség szégyenét, és ezért is szükséges, hogy “a világ beszélni kezdjen végre” erről a bűncselekményfajtáról – tette hozzá a brit külügyminiszter.

Hague a probléma súlyosságát illusztrálandó felidézte, hogy becslések szerint csak a boszniai háború idején 50 ezer nőt erőszakoltak meg, és ezért gyakorlatilag senkit nem vontak felelősségre.

Az Amnesty International, a világ legnagyobb emberi jogi szervezete a londoni konferencia elé időzített állásfoglalásában leszögezi, hogy jóllehet egyes esetekben, amelyek a média figyelmének középpontjába kerülnek, előfordul kormányzati válaszlépés, ám a konfliktusövezetekben elkövetett szexuális bűncselekményeket gyakran semmiféle hatósági reakció nem követi, az ilyen bűncselekmények megdöbbentően nagy száma ellenére sem.

Afganisztántól Kongóig, Nigériától Szírián át Szudánig számtalan lány és asszony – de nagyon sok esetben fiúgyermekek is – szexuális erőszak áldozataivá válnak, és a londoni konferencián konkrét akcióterveket kell elfogadni, mivel az ilyen bűncselekmények túlélői “az üres szövegelésnél” többet érdemelnek – áll az Amnesty International felhívásában.