Jövő év januárjától uniós irányelv alapján Magyarországon is megváltoznak a telekommunikációs, a rádió és televíziós, illetve az internetes szolgáltatások adózásának szabályai: az új rendelkezés értelmében a szolgáltatók az áfát nem a saját székhelyük, hanem a szolgáltatások igénybevevőinek székhelye alapján fizetik majd – hívta fel a figyelmet a BDO gazdasági tanácsadó cég hétfőn.

A magyarországi szolgáltatásokra eső 27 százalékos áfa így már a magyar költségvetés bevételeit fogja bővíteni. A változásra vonatkozó törvénymódosítási javaslatot a napokban nyújtották be a parlamentnek.

A közlemény szerint az intézkedés célja a nemzeti szabályok egységesítése, ezáltal az áfacsalások és egyéb visszaélések kiküszöbölése. Míg a termékértékesítések esetében a termék útja viszonylag jól nyomon követhető, a szolgáltatások esetén egy-egy ügylet könnyen kerülhet a nemzeti adóhatóságok látóterén kívülre.

Az eddigi szabályozás a telekommunikációs szolgáltatások, a rádió és audiovizuális médiaszolgáltatások, illetve az elektronikus úton – online – nyújtott szolgáltatások teljesítési helyét a szolgáltatás nyújtójának székhelye alapján határozta meg, függetlenül attól, hogy az igénybe vevő magánszemélyek a közösség mely tagállamában használták a szolgáltatást.

A 2015. január 1-jétől érvényes új rendelkezések értelmében a fenti szolgáltatások esetén a teljesítési helyét a szolgáltatást igénybe vevő magánszemély lakhelye fogja meghatározni. Ilyen módon megszűnik a trükközés az alacsony adókulcsú tagállamba való székhelytelepítéssel, a szolgáltatás ott és akkora adómértékkel fog adózni, ahol azt ténylegesen nyújtják – mutat rá a BDO.

Az adózó szolgáltató vagy minden érintett tagállamban regisztrál és áfa azonosítót kér, vagy nyilatkozatával belép egy egyablakos bevallási és befizetési rendszerbe, amelynek alapján elegendő lesz csupán egy összevont bevallást elkészítenie, amely tartalmazza a valamennyi érintett tagállamban felmerülő adófizetési kötelezettségét.