A román államfő testvérének előzetes letartóztatásáról határozó bíró szerint a korrupcióval gyanúsított Mircea Basescu elismerte, hogy pénzt kapott, de nem tudta igazolni hitelesen, hogy csak kölcsönről lett volna szó – derült ki a hétfőn közzétett bírói indoklásból.

Traian Basescu államelnök öccsét péntek este helyezték 30 napos előzetes letartóztatásba, miután olyan rejtett kamerás felvétel került napvilágra, amelyen egy azóta elítélt személy fiával tárgyal arról, hogy utóbbi apja miként kerülhetne ki a börtönből, illetve, hogyan kaphatna enyhébb ítéletet.

Az elítélt személy fia pénzt ígért Mircea Basescunak, hogy járjon közbe testvérénél az igazságszolgáltatás befolyásolása érdekében.

Az indoklás szerint Mircea Basescu a bíróság előtt elismerte, hogy pénzt kapott, és azzal védekezett, hogy csak kölcsönről volt szó, de ezt nem tudta igazolni semmilyen hiteles irattal. A bíró szerint a rögzített beszélgetés hiteles felvétel, ezért az ügyben akár bizonyítékként is fel lehet használni. Megállapította, hogy a két személy közötti beszélgetés alapján Basescu testvére elhitette a befolyását megvásárolni akaró személlyel, hogy ő valóban hatni tud testvérére, és “kijárható” a vádlott számára a kedvező igazságszolgáltatási döntés.

Az előzetes letartóztatásról hozott döntés még nem jogerős, a bukaresti ítélőtábla várhatóan pénteken tárgyalja Mircea Basescu fellebbezését. A korrupciós botránytól Traian Basescu elhatárolódott.

Ennek ellenére a román kormánykoalíció Calin Popescu Tariceanu szenátusi házelnök javaslatára olyan határozatot akar elfogadtatni a parlamenttel, amely kényszerítené Basescut az elnöki tisztségből való lemondásra.

A román kormánykoalícióban helyet foglaló Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) még nem döntött, hogy megszavazza-e ezt a nyilatkozatot. Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke hétfőn újságíróknak elmondta: csak a végleges nyilatkozat szövegének ismeretében alakítják ki álláspontjukat.

Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke közölte, hogy nem célszerű és nem hasznos Basescu esetleges lemondása, hiszen novemberben amúgy is államelnök-választás lesz. Ezen Basescu már nem vehet részt, mert második mandátumát tölti most. Az esetleges lemondása politikai válságot idézne elő, ami árt Romániának – magyarázta Borbély László.

Az ügyről – A román korrupcióellenes ügyészség közleménye szerint:

Mircea Basescu 2011 és 2012 között 250 ezer euró kenőpénzt fogadott el egy feljelentőtől. Ez utóbbinak Mircea Basescu állítólag megígérte, hogy közbenjár testvére révén a feljelentő akkor előzetes letartóztatásban lévő édesapjának kiszabadításáért.

Múlt héten egy román hírtelevízió hozott nyilvánosságra egy rejtett kamerával készült videofelvételt, amelyen Basescu öccse az emberölési kísérlet miatt előzetes letartóztatásban lévő, kétes hírű alvilági személy fiával tárgyalt ez utóbbi apjának a helyzetéről.

A beszélgetés során az előzetesben lévő Sandu Anghel – akit Bercea Mondialként is emlegetnek – fia elmondta, hogy 350 ezer eurót, majd 250 ezer eurót juttatott el Mircea Basescunak, és szemrehányást tett neki, hogy még mindig nem beszélt Traian Basescuval. Az államelnök öccse kijelentette a felvétel szerint, hogy a két összeg közül csak az egyik jutott el hozzá.

Az ügyészség közleménye megállapítja, hogy a feljelentő összesen 600 ezer eurót juttatott el egy közvetítő személyen keresztül, és ebből a pénzből 250 ezer Mircea Basescuhoz került, 350 ezer pedig a közvetítőhöz került közvetítői szolgáltatásáért cserében.

A bukaresti törvényszék várhatóan pénteken dönt a Mircea Basescu előzetes letartóztatásba helyezésére vonatkozó ügyészi kérésről.

Az ügy nyilvánosságra kerülése után csütörtökön Traian Basescu is megszólalt, és cáfolta, hogy nyomást gyakorolt volna az igazságszolgáltatásra. Szerinte ez a vád azért sem állja meg a helyét, mert Sandu Anghelt nyolc év és kilenc hónap börtönbüntetésre ítélték májusban. Victor Ponta miniszterelnök csütörtökön Basescu lemondását kérte.