Nem jár le a 98 százalékos különadó visszatérítésének határideje augusztus 25-én a hatályos jogszabályok alapján – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

A minisztérium emlékeztetett: a kormány az alkotmánybírósági határozatot tudomásul véve úgy döntött, hogy a végkielégítések után a jövedelemszerzés idején hatályos köztehermérték figyelembe vételével kell adózni. Ez azt jelenti, hogy személyi jövedelemadót és egészségbiztosítási járulékot kell utána fizetni.

Az NGM kiemeli: a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) csak új jogszabály alapján intézkedhet, az új jogszabály megalkotásáig érdemi döntést nem hoz.

Az érintett tárcák most olyan törvénytervezeten dolgoznak, amely alapján a befizetett különadó összegéből az adóhatóság visszautalhatja a kétféle adómérték közötti különbséget – amennyiben egyéb vonatkozású adótartozás nem áll fenn. Az új törvénytervezetet a kormány ősszel terjeszti a parlament elé – írja a minisztérium.

A sajtóhírekkel ellentétben az adóhatóság az eddig benyújtott 98 százalékos különadó visszaigényléseknél egyetlen esetben sem indított vagyonosodási vizsgálatot és nem szabott ki büntetést – tájékoztatott az NGM.

A NAV korábban közölte: 2014. július 29-ig 275 különadóval érintett önellenőrzés érkezett, ezek közül ötöt hibásan töltöttek ki és nyújtottak be, a javításuk folyamatban van. A további 270 önellenőrzési bevallás feldolgozása megtörtént, az ellenőrzésre történő kiválasztás, az ellenőrzések lefolytatása folyamatban van, eddig 180 ellenőrzés elrendelése történt meg, azonban egyetlen első fokú határozatot sem adott ki a NAV.

Kurucz Éva kormányszóvivő július 9-én az MTI-nek elmondta: a baloldali kormányok hatalmas összegű és indokolatlan végkielégítéseket osztottak ki az akkori vezetőknek. Mindez joggal sértette a magyar emberek igazságérzetét, ezért az Országgyűlés 2010-ben a kormány javaslatára a 98 százalékos különadó bevezetéséről döntött.

A strasbourgi bíróság és az Alkotmánybíróság későbbi döntése alapján ugyanakkor a különadó az adózónak visszajár. A 2 millió forint feletti végkielégítéseket terhelte a törvény a 98 százalékos különadóval.

Kapcsolódó cikk:

Alaptörvénybe és nemzetközi szerződésbe ütköző 98%-os különadó