Az alapszintű német nyelvi ismeretek követelménye, amelyet Németország a területén jogszerűen lakóhellyel rendelkező török állampolgárok házastársainak családegyesítése céljából kérelmezett vízum kiadásának feltételeként ír elő, ellentétes az uniós joggal. E 2007-ben bevezetett követelmény összeegyeztethetetlen a Törökországgal kötött társulási megállapodásban szereplő „standstill” klauzulával – áll az Európai Unió Bíróságának ítéletében.
A C-138/13. sz. ügyben hozott ítélet - Naime Dogan kontra Bundesrepublik Deutschland
A harmadik államok állampolgárságával rendelkező házastársak családegyesítése keretében Németország 2007 óta a vízum kiadását főszabály szerint attól teszi függővé, hogy a családegyesítővel egyesülni kívánó házastárs képese német nyelven legalább egyszerű módon megértetni magát. Ezen új feltétel célja a kényszerházasságok megelőzése és a beilleszkedés elősegítése.
N. Dogan, törökországi lakóhellyel rendelkező török állampolgár családegyesítés címén kíván a Németországban élő férjéhez kiköltözni. Utóbbi szintén török állampolgár, aki 1998 óta él az említett országban, ahol olyan korlátolt felelősségű társaság ügyvezetője, amelynek többségi tulajdonosa, és ahol határozatlan idejű tartózkodási engedéllyel rendelkezik. Németország ankarai nagykövetsége 2012 januárjában ismételten megtagadta a családegyesítési vízum N. Dogan részére történő kiadását azzal az indokkal, hogy az utóbbi nem rendelkezik a szükséges nyelvtudással.
N. Dogan ezt követően keresetet terjesztett elő a Verwaltungsgericht Berlin (berlini közigazgatási bíróság, Németország) előtt. Ez utóbbi azt kérdezi a Bíróságtól, hogy a Németország által 2007 óta előírt, nyelvtudásra vonatkozó követelmény összeegyeztethetőe az uniós joggal, és különösen az 1970-es évek elején a Törökországgal kötött társulási megállapodás keretében elfogadott „standstill” klauzulával. E klauzula megtiltja a letelepedés szabadságát érintő új korlátozások bevezetését.
Ítéletében a Bíróság azt a választ adja, hogy a „standstill” klauzulával ellentétes az említett klauzulának az érintett tagállamban történő hatálybalépését követően bevezetett olyan nemzeti jogi intézkedés, amely az adott tagállamban lakóhellyel rendelkező török állampolgároknak az érintett tagállam területére családegyesítés jogcímén beutazni kívánó házastársai számára feltételként előírja annak előzetes bizonyítását, hogy e tagállam hivatalos nyelve vonatkozásában alapszintű nyelvi ismereteket szerzett.
Az nyelvtudásra vonatkozó ilyen követelmény ugyanis megnehezíti a családegyesítést azáltal, hogy a „standstill” klauzula hatálybalépésekor alkalmazandó szabályokhoz képest szigorítja a török állampolgárok házastársai esetében az érintett tagállam területére történő első belépés feltételeit. Az ilyen szabályozás az említett klauzula értelmében a török állampolgárok letelepedési szabadságának gyakorlását érintő új korlátozásnak minősül.
A Bíróság emlékeztet arra, hogy a családegyesítés nélkülözhetetlen eszköz annak lehetővé tételéhez, hogy a tagállamok munkaerőpiacához tartozó török munkavállalók családi életet folytassanak, és hozzájárul mind a tartózkodásuk ideje alatti életminőségük javításához, mind az e tagállamokba történő integrációjukhoz.
Valamely török állampolgár, így például S. Dogan arra vonatkozó döntését ugyanis, hogy valamely tagállamban tartós gazdasági tevékenység folytatása céljából letelepedjen, negatívan befolyásolhatja, ha az említett tagállam jogszabályai megnehezítik vagy lehetetlenné teszik a családegyesítést, aminek következtében az említett állampolgárnak adott esetben választania kell az érintett tagállamban folytatott tevékenysége és a törökországi családi élete között.
Végül noha az új korlátozás bevezetése elfogadható lehet abban az esetben, ha azt valamely közérdeken alapuló nyomós ok indokolja, alkalmas a törvényes cél elérésének biztosítására, és nem lépi túl az annak eléréséhez szükséges mértéket, a Bíróság megállapítja, hogy e feltételek a jelen ügyben nem teljesülnek.
E tekintetben a Bíróság rámutat, hogy noha a német kormány által előadott indokok (azaz a kényszerházasságok megelőzése és a beilleszkedés elősegítése) közérdeken alapuló nyomós okoknak minősülhetnek, az olyan nemzeti rendelkezés, mint a szóban forgó nyelvtudásra vonatkozó követelmény túllépi az elérni kívánt cél megvalósításához szükséges mértéket, amennyiben az elégséges nyelvtudás megszerzésére vonatkozó bizonyíték hiánya automatikusan, az egyes esetek különös jellemzőire tekintet nélkül a családegyesítés iránti kérelem elutasítását eredményezi.
