Könnyebb lesz a határon bevonni azoknak a brit állampolgároknak az útlevelét, akik a hatóságok gyanúja szerint terrorcselekmények elkövetése végett akarnak külföldre utazni, vagy azért, hogy ott terrorszervezetekhez csatlakozzanak – közölte hétfőn a brit miniszterelnök.

David Cameron, aki a kormány terrorellenes szigorító intézkedési terveit ismertette az alsóházi képviselőkkel, kijelentette azt is, hogy a brit repülőterekre közlekedő légitársaságokat a jövőben törvény kötelezi majd utaslistáik előzetes bemutatására.

Cameron szerint útlevél “nem jár mindenkinek automatikusan”, ám jelenleg a brit bűnüldöző hatóságoknak csak korlátozott lehetőségeik vannak arra, hogy a határátkelőknél feltartóztassák azokat, akikről terrorcselekmények elkövetésének szándékát gyanítják. Ezért a brit kormány olyan “konkrét és célzott” törvénymódosítást terjeszt elő, amely felruházza a hatóságokat az útlevelek helyszíni lefoglalásának jogával ilyen esetekre. A rendőrség átmeneti jelleggel vonhatná be a gyanús utasok úti okmányait, arra az időre, amely alatt a szükségesnek ítélt biztonsági ellenőrzések elvégezhetők – mondta a brit kormányfő.

Cameron szerint azonban nemcsak a terrorcselekmények szándékával gyanúsíthatók kiutazását kell megakadályozni, hanem azoknak a beutazását is, akik külföldön szélsőséges fegyveres csoportok soraiban harcolnak. A többes állampolgárságú, vagy honosított brit állampolgárok esetében már most is lehet élni az állampolgárság megvonásának lehetőségével, a csak brit állampolgárságú gyanúsítottakkal szemben azonban nem, mivel a vonatkozó brit és nemzetközi törvények tiltják, hogy a brit hatóságok bárkit hontalanná tegyenek.

Vannak azonban más jogi lehetőségek, és ezeket a brit kormány pártközi egyeztetések útján kívánja feltárni – mondta Cameron. Hozzátette ugyanakkor: a kormány már döntött a polgári repülés biztonságát szolgáló, világszerte jó ideje alkalmazott intézkedések törvényerőre emeléséről. Ennek jegyében a jövőben jogszabály kötelezi majd a légitársaságokat a brit hatóságok által repülési tilalommal sújtottak listájának figyelembe vételére. Emellett a légitársaságoknak a készülő törvény alapján információt is kell szolgáltatniuk utaslistáikról, és végre kell hajtaniuk a brit kormány által megkövetelt biztonsági szűréseket.
Ha a légitársaságok erre nem hajlandók, járataik nem szállhatnak le Nagy-Britanniában – mondta hétfői parlamenti tájékoztatójában a brit miniszterelnök.

Az új szigorítási tervek bejelentésének előzményeként a brit kormány pénteken a második legmagasabb fokozatra emelte a terrorkészültség szintjét. Az intézkedés értelmében az ötfokozatú brit készültségi rendszerben az addigi “jelentős” helyett a “súlyos” kockázatra figyelmeztető riasztási szint lépett érvénybe. Ennek hivatalos meghatározása szerint “nagyon valószínű”, hogy Nagy-Britanniát terrortámadás éri.

A készültségi listán ennél már csak egy magasabb riasztási fokozat van, a “kritikus”, amelyet akkor rendelnek el, ha a brit kormány küszöbönálló merénylet terveiről kap konkrét értesüléseket.

Theresa May brit belügyminiszter a készültségi fokozat emeléséhez fűzött nyilatkozatában mindazonáltal hangsúlyozta, hogy Londonnak jelenleg ilyen konkrét értesülései nincsenek; az intézkedést a szíriai és az iraki fejlemények indokolják.