Négy, működési engedély nélkül tevékenykedő nyíregyházi nőgyógyászt büntetett meg az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ), az orvosoknak fejenként félmillió forint egészségügyi bírságot kellett fizetniük – közölte az ÁNTSZ.

Állampolgári bejelentésre kezdett el vizsgálódni az Országos Tisztifőorvosi Hivatal (OTH) még tavaly év végén. A hivatal eljárást is indított az orvosok ellen, és a feltárt jogszabálysértés miatt a praktizáló orvosokat azonnali hatállyal eltiltotta az engedély nélkül végzett tevékenységtől.

A bírság kiszabása ellen valamennyien fellebbeztek, a másodfokú hatóság, az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal azonban helybenhagyta az OTH határozatát, ugyanakkor az orvosok által előadottak alapján az eredetileg és egyénenként kiszabott egymillió forintos pénzbüntetést mérsékelte – írta közleményében az ÁNTSZ.

Kiemelték, hogy az ellátott betegek egészségét károsító hiányosságot nem tártak fel a vizsgálat során, az eljárás alatt valamennyi orvos és egészségügyi dolgozó együttműködő volt, tevékenységüket jelenleg már jogszerű keretek között végzik.

Az ÁNTSZ felhívta a figyelmet arra, hogy az egészségügyi szolgáltatás nyújtásához minden esetben engedélyre van szükség. Nem elegendő a szolgáltató megítélése, mely szerint rendelése mindenben megfelel a vonatkozó jogszabályi előírásoknak és teljesíti az előírt tárgyi és személyi minimumfeltételeket.

Az OTH indokolásában kifejtette, hogy “önmagában a minimumfeltételek biztosítása nem mentesíti a szolgáltatót a működési engedélyezési eljárás megindítása alól, hiszen ennek elmulasztása megakadályozza azt, hogy a hatóság ellenőrizni tudja a feltételek biztosítását a tevékenység megkezdése és folytatása során”.

Felhívták a figyelmet arra is, hogy a működési engedéllyel rendelkező egészségügyi szolgáltatók adatbázisa megtalálható az ÁNTSZ honlapján, a https://www.antsz.hu/euszolg címen.