A Marosvásárhelyi Bíróság keddi ítéletében eltörölte azt a bírságot, amelyet a helyi rendőrség az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsra (EMNT) rótt ki a reklámzászlókra vonatkozó törvény alapján, de székely zászló kitűzése miatt.

A bíróság honlapján azt közölte, hogy csak részben fogadta el az EMNT panaszát, amelyben a szervezet a bírságolási jegyzőkönyv megsemmisítését kérte. Az alapfokon eljáró bíróság a kirótt 30 ezer lejes (kétmillió forintos) bírságot megrovásra enyhítette.

Kincses Előd, az EMNT ügyvédje elmondta, nem tudnak igazán örvendeni a bírság eltörlésének, mert voltaképpen a mostani ítélet is reklámzászlónak tekinti a székelység szimbólumát. Hozzátette, fellebbezni készülnek az ítélet ellen.

Kincses Előd elmondta, a perben azzal érvelt, hogy nem lehet reklámzászlónak tekinteni egy több évszázados szimbólumot. Az ügyvéd be is mutatta a tárgyaláson Székely Mózes fejedelem 1603-as pecsétjének a képét, amelyen a székely zászlón is megjelenő szimbólumok szerepelnek.

“Ilyen alapon a keresztet is reklámanyagnak lehetne tekinteni” – jelentette ki az ügyvéd. Elmondta, a bíróságon az Európa Tanács Rasszizmus és Intolerancia elleni Bizottsága (ECRI) Romániáról szóló, 2014-es országjelentéséből is idézett. Az ECRI-jelentés kitér a román hatóságok székely jelképeket üldöző magatartására, és felszólítja Romániát, hogy alkalmazza az egyenlő bánásmód elvét a jelképhasználatban.

Az EMNT korábban a marosvásárhelyi rendőrség megfélemlítési szándékát vélte felfedezni a bírság hátterében. Valentin Bretfelean, a marosvásárhelyi önkormányzat felügyelete alatt működő rendőrség parancsnoka korábban azt mondta, hogy Romániában nincs olyan területi egység, amelynek a székely zászló lenne a hivatalos jelképe, ezért a zászló csakis reklámzászlónak minősülhet.

Kapcsolódó cikk:

A helyi szimbólumok használata erősíti a közösségi identitást – Elfogadta a helyi zászlókról szóló törvénytervezetet a román szenátus