Az ügyintézés korlátozása, illetve az előre fizetős mérők feltöltésének ellehetetlenítése miatt 15 millió forintra bírságolta az Budapesti Elektromos Művek Nyrt. (Elmű) egyetemes szolgáltatót a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) – közölte a hivatal.

A hivatal helyszíni ellenőrzés során megállapította: az áramszolgáltató megsértette az üzletszabályzatában foglaltakat azzal, hogy indokolatlanul megrövidítette ügyfélszolgálati irodáinak nyitva tartását, korlátozta a telefonos ügyintézési lehetőségeket, valamint több napon keresztül ellehetetlenítette az előre fizetős mérők feltöltését.

Ez utóbbi intézkedése a legkiszolgáltatottabb felhasználókat különösen hátrányosan érintette.

A MEKH tájékoztatott, hogy az ügyintézési lehetőségek korlátozását a felhasználói érdekek súlyos megsértésének tekinti, ezért a jövőben is folyamatosan ellenőrzi a szolgáltatók tevékenységét, kiemelt figyelmet fordítva az ügyfélkezelési gyakorlatokra.

A hivatal közleményében továbbá felhívja a figyelmet arra, hogy az ügyfélszolgálatok működési rendjét a szolgáltatók üzletszabályzata tartalmazza, melyet kizárólag a hivatal jóváhagyásával lehet módosítani.

A büntetés mértékének meghatározásakor a MEKH több mérlegelési körülményt figyelembe vett, közöttük az érintett felhasználók magas számát.